Jótékonykodtak a Magyarország Szépe döntősei. A Reménysugár Habilitációs intézet lakóit látogatták meg, akik nagy szeretettel várták a szépségeket, és együtt töltötték a szombat délutánt. “Nagyon jó volt látni, hogy milyen szeretettel fogadtak minket. Több lány szemébe könny szökött, hiszen nehéz helyzetben lévő beteg fiatalokhoz mentünk, így szomorúságot vártak. Helyette azonban a jókedvé és a mosolyé volt a főszerep” – mesélte Sarka Kata, a Miss World Hungary tulajdonosa. A napnak azonban itt még nem volt vége, hiszen a versenyzők egy autistákkal foglalkozó alapítvány ruhakollekciójában tartottak rögtönzött divatbemutatót a Bazilika előtt.
Sarka Kata nagyon rutinos a szépségversenyekben, maga is nyert már ilyen eseményt, évek óta pedig ő rendezi meg a Magyarország Szépe választást. Ráadásul tavaly eddig soha nem látott sikert értek el, hiszen 2014 legszebb magyar lánya, Kulcsár Edina, a nemzetközi döntőn második helyezést ért el.
Arról, milyen volt Sarka Kata és a Magyarország Szépe döntőseinek szombat délutánja, galériánkban láthatsz néhány képet: