Sztárok

10 év után válik Ben Affleck és Jennifer Garner

Igaznak bizonyultak a pletykák, hogy Ben Affleck és Jennifer Garner kapcsolata megromlott. A pár tizedik házassági évfordulója után egy nappal jelentette be: elválnak.

Ben Affleck és felesége, Jennifer Garner közös közleményben tudatták a nyilvánossággal, úgy döntöttek, külön folytatják. “Hosszú és körültekintő mérlegelés után meghoztuk azt a nehéz döntést, hogy elválunk. Továbbra is szeretjük egymást, és barátok maradunk, közösen neveljük majd a gyermekeinket, akiknek magánéletét, kérjük, tartsák tiszteletben. Ez lesz az egyetlen közleményünk ezzel a privát, családi üggyel kapcsolatban. A megértést köszönjük” – írja közleményében az egykor boldog pár, akiknek házasságából három gyermek született.

10 év után válik Ben Affleck és Jennifer Garner

Ben Affleck éppen tíz évvel ezelőtt vette feleségül Jennifer Garnert, válásukat pedig egy nappal az évforduló után jelentették be. A TMZ információi szerint Jennifer Garnernek és egykori szerelmének együtt 150 millió dolláros vagyona van, amit mediátor és üzleti szakemberek bevonásával osztanak fel egymás között.

Galériánkat Ben Affleckről és Jennifer Garnerről itt megnézheted:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top