Sztárok

Berki Krisztián luxusnyaralásra vitte Hódi Pamelát

Berki Krisztiánról tudjuk, hogy odaadó apa, most pedig az is kiderült, milyen nagylelkű partner. Nem rest áldozni a szerelem oltárán, és mesés luxusútra vitte Hódi Pamelát.

Minden nő álma – nem, nem Berki Krisztián, hanem hogy a nyarat szerelemben, egyetértésben, boldogságban egy romantikus szigeten tölthesse. Szerencsére Hódi Pamelának ez megadatott, de mivel Berki Krisztián még a nyár elején lelőtte a poént, hogy Pamelával és kislányukkal szeretne egy meghitt nyaralásra elmenni, nem lepődtünk meg a lélegzetelállító fotók láttán.

Ráadásul pár héttel ezelőtt az Aktív kamerája egy karikagyűrűt is kiszúrt Berki Krisztián ujján, noha ő tagadta, hogy bármi jelentősége lenne, amiatt sem esnénk már ezek után hasra, ha esetleg elő nászút vagy az eljegyzés utáni nyaraláson múlatná most az időt a sztárpár.

Berki Krisztián és Hódi Pamela most éppen a Maldív-szigeteken nyaral, de a képek tanúsága szerint csak ketten vannak, Natasa Zselykét talán nem akarták kitenni ennek a hosszú útnak, és rábízták a nemrég felvett bébiszitterre. De az is lehet, hogy eddig csak nem készült róla fotó, bár ebben mi  magunk is kételkedünk.

Berki Krisztián és Hódi Pamela nyugodtan romantikázhat a csodaszép kék tenger partján. Hátha összejön az a várva-várt kistestvér is, akinek az érkezését éppen nemrég, bár tévesen, de megjósolták a lapok.

Hódi Pamela maga is egy álomként írja le az élményt.

My dream ????????????????☀️???????????????????????????????? (????????) ????

???? (@hodipamela_official) által közzétett fénykép,

Reggeli❤️

???? (@hodipamela_official) által közzétett fénykép,

 A reggeli után pedig jöhet a csodaszép tenger és a fürdés…

Jó reggelt(!)M&Amerika Utazási Irodaa berki

Posted by Krisztian Berki on Monday, August 17, 2015

Azt is mutatjuk, mennyire elképesztően kék a tenger, és milyen csodálatos hangulata lehet a cölöpökre épült viskóknak.

Nincs mindenre magyarázat. Elég, ha hálásak vagyunk….????☀️ #shangrila #maldives #mandamerika #arc #aberki

a berki (@berkikrisztian) által közzétett fénykép,

Ráadásul itt egy sokat sejtető fotó arról, hogy mennyire romantikus a nyaralás…

Chill ☀️????????

???? (@hodipamela_official) által közzétett fénykép,

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top