Túlélőnek született, de kísérti a sorsot
Charlie Sheen már tizenévesen küzdött az ital- és drogproblémákkal, közvetlenül az érettségije előtt ki is csapták az iskolából. Alig múlt el húszéves, amikor először bíróság elé állt droghasználat miatt, és még próbaidőn volt, amikor máris megszegte első szabadlábra bocsátásának szabályait. Drogtúladagolás miatt került életveszélyes állapotba, azzal kísérletezett, milyen lehet intravénásan adagolni a kokaint. Apja, a szintén színész Martin Sheen nem tudott már hatni a gyerekére, feljelentette Charlie-t a rendőrségen, így újabb ítélet és elvonókúra várt rá.
A droghasználat mellett a mértéktelen ivászat sem hiányzik Charlie Sheen palettájáról. Olyannyira, hogy nemcsak zárt körben, hanem gond nélkül bárhol, bármilyen mértékben képes lerészegedni. Ilyenkor előszeretettel megy ki az utcára, ittasan inzultálni a járókelőket. A hotelek és vendéglátóhelyek tulajdonosai már rettegnek, ha meglátják őt. Alkoholmámorában ugyanis több alkalommal randalírozott hotelszobákban, ahol több ezer dolláros károkat okozott. De olyan is előfordult, hogy tántorogva próbált új barátokra szert tenni egy gyorsétterem parkolójában.
Hol imádja, hol veri, hol lövi a nőket
Ismert tény, hogy Sheen nagy nőfaló, de – és ez alól nem menti fel, hogy ilyenkor nincs magánál – többször kezet emelt már élete aktuális párjára. Charlie egykori feleségei és menyasszonyai közül senki nem úszta meg pofon nélkül. Kelly Preston színésznő azért bontotta fel az eljegyzésüket, mert a színész “véletlenül” karon lőtte őt.
Félt a fogorvosnál, hát kést rántott
Egy egész rendelőt kellett kiüríteni, amikor fogorvoshoz ment, de nem a sztár mivolta és holmi biztonsági intézkedések miatt, hanem azért, mert különös módon vezette le a szorongását. Félt a beavatkozástól, ezért úgy gondolta, késsel rendszabályozza meg az orvost. Amikor az asszisztens fájdalomcsillapító gázmaszkot tett volna az arcára, Charlie Sheen kést rántott, hogy “védje” magát, a frászt hozva a személyzetre.
Kitiltotta őt a Warner Bros
A Két pasi meg egy kicsi című sorozatot egy világ imádta Charlie-val, akinek szinte semmi más dolga nem volt, csak önmagát adni “light” változatban: egy bulizós, iszákos nőcsábászt. Ezért pedig jól megfizették: epizódonként közel kétmillió dollárt kapott úgy, hogy sokszor dolgozni is alig volt képes, annyira részeg volt. Sértegette kollégáit, sarlatánnak nevezte a producert, aki válaszként kiírta a karakterét a filmből. A Warner Bros örök időkre kitiltotta őt, sőt az utolsó részben Charlie-t a producer bosszújaként filmbeli saját zongorája temette maga alá.
Ha nem verekedhet, akkor másképp áll bosszút
Charlie Sheen válasza a kiírásra egy új, saját sorozat a Nyugi, Charlie! volt. Amiben ironikus módon dühkezelési terapeutát játszik, de a filmbeli tanácsait valahogy mégsem sikerült a való életben is alkalmaznia. Olyannyira nem, hogy drog- és alkoholproblémái miatt sokszor nem haladt kellő tempóban a munka. Állítólag ezt tette szóvá Selma Blair színésznő, akit – a külföldi pletykalapok szerint – Sheen kirúgatott.
Charlie Sheen 5 gyerek édesapja, de a legkisebbeket csakis felügyelet mellett láthatja.