nlc.hu
Sztárok
Lagzi Lajcsi felesége valóban ártatlan lehet

Lagzi Lajcsi felesége valóban ártatlan lehet

A bíróság ugyanis péntek délután szabadlábra helyezte, de nem a betegségét igazoló dokumentációk miatt mehetett haza.

A bíróság is úgy döntött: tíz nap raboskodás után szabadulhat Lagzi Lajcsi felesége, Boglárka. Az asszony már el is hagyta a székesfehérvári börtönt, végre magához ölelhette gyermekeit. A Bors információi szerint három bíró döntött a fellebbezésről, amit a védők nyújtottak be az előzetes letartóztatásba helyezés ellen Lagzi Lajcsi és társai ügyében.

A Törvényszék közleményéből kiderül, hogy Lagzi Lajcsi és Cs. Csaba októbr 24-ig mindenképpen börtönben, előzetes letartóztatásban marad. Ugyanakkor Lagzi Lajcsi feleségének megszüntették az előzetes letartóztatását, a bíróság szabadlábra helyezte bűncselekmény megalapozott gyanújának hiányában.

A közleményből tehát egyértelműen kiderül: Lagzi Lajcsi feleségét nem az egészségi állapotára tekintettel, hanem azért engedték szabadon, mert nem áll fenn annak gyanúja, hogy bűncselekményt követett volna el. A bíróság házi őrizetet, lakhelyelhagyási tilalmat sem rendelt el.

Ahhoz, hogy valakivel szemben büntetőeljárást folytassanak le, fenn kell állnia az alapos gyanúnak. Ennek hiányában a nyomozást is meg kell szüntetni, s jelen állás szerint Lajcsi feleségét tanúként hallgathatják meg – írja a Bors.

Lagzi Lajcsi felesége valóban ártatlan lehet

“Most semmi más nem számít, mint hogy a gyermekeimmel lehessek, hogy megbeszéljünk mindent, és hogy mindenben támogassam a férjemet, akit meggyőződésem szerint ártatlanul gyanúsítanak” – mondta már a Blikknek Boglárka, aki végre kicsit megkönnyebbülhet, de pihenni aligha lesz ideje, hiszen tovább harcol férjéért.

Lagzi Lajcsit és feleségét szeptember 22-én vették őrizetbe csalás gyanúja miatt, miután a zenész Mocsa melletti birtokán, Boldogasszonypusztán a szintén a tulajdonában lévő Mocsa Öregtó Kft. telephelyén, valamint a szintén hozzá köthető tatai Boglárka Lakóparkban korábban illegális áram-, gáz- és vízvételezés nyomaira bukkantak. Az ügyészség szerint a kár 30 millió is lehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top