nlc.hu
Sztárok
Miss World 2015: Kiss Daniella nem jutott a legjobbak közé

Miss World 2015: Kiss Daniella nem jutott a legjobbak közé

Már hetek óta körmöt rágva vártuk, hogy vajon Kiss Daniella hányadik helyen végez a Miss World 2015-ös döntőjében, amit idén Kínában rendeztek meg.

Kiss Daniella, az idei év Magyarország Szépe verseny győztese képviselte országunkat a Miss World 2015 világversenyén Kínában. A fülig szerelmes Kiss Daniella remekül szerepelt az alversenyeken, és többször meg is dicsérték kiemelkedő teljesítménye miatt, mégsem ért el olyan kiemelkedő eredményt, mint tavaly Kulcsár Edina, aki a legszebb európai lányként és a világ második legszebbjeként távozott Londonból.   

Kiss Daniella sajnos nem jutott a legjobbak közé a Miss World 2015-ös megmérettetésén. A győztes a spanyol Mireia Lalaguna Royo lett, a második helyen az orosz, harmadik helyen az indonéz versenyző végzett.

“Daniella nagyon ügyesen szerepelt, már aznap is remekelt, amikor odaért, hiszen az egyik alversenyen, amin a nemzeti ruhás táncot kellett bemutatni, előkelő helyen végzett a zsűri listáján. Természetesen Kulcsár Edina tavalyi kiemelkedő szereplése miatt ránk most jobban odafigyelnek, így Daniellának elég nehéz teher nyomja a vállát, de biztos vagyok benne, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy méltóképpen képviselje Magyarországot Kínában” – mondta korábban az NLCafénak Sarka Kata, a Magyarország Szépe Kft. ügyvezető igazgatója.

A korábban honvággyal küzdő Kiss Daniella, még mielőtt kiutazott volna a Miss World 2015 világversenyére, az online közönségszavazáson nagyon sokáig vezette a listát, így volt pillanat, amikor a mi lányunkat ítélte legszebbnek a világ. 

Ilyen volt Kiss Daniella nemzeti viselete:

Kiss Daniella elképesztően jól teljesitett a mai alversenyen, ahol a nemzeti ruhábán kellett az előre betanult nemzeti t…

Szerző: Sarka Kata2015. november 22.

Itt pedig egy csodaszép estélyi, amit a barátnőjéért is szurkoló Kiss Daniella a Miss World 2015 döntőjének színpadán is viselt:

A galériában pedig megnézheted, hogy milyen volt Kiss Daniella Kínában töltött néhány hete:

Megnézem
Összes kép (1)

Itt pedig Kiss Daniella korábban cikizett bemutatkozásának már a Miss World helyszínén felvett változata, amiből többek között már a nagyvilág számára is kiderül, hogy kislány korában rengeteg csokit evett, mert családjának van egy édességgyára. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top