A The Boss és a Bazi nagy görög lagzi csak kettő az év legjobban várt vígjátékai közül, és azt mondják, régen nem volt olyan jó a filmes felhozatal, mint 2016-ban lesz. Mi ezeket várjuk a legjobban:
Szemfényvesztők 2.
Két évvel az első rész után a már ismert főszereplőkkel tér vissza a Szemfényvesztők, ám a csapatot az idén 26 éves Daniel Radcliffe is erősíti, aki a Harry Potter castingján még közel sem volt olyan magabiztos, mint manapság. No persze, egy 11 éves fiútól nem is kell elvárnunk, hogy azonnal rutinból játsszon kamera előtt.
A Vadász és a Jégkirálynő
Charlize Theron és Chris Hemsworth főszereplésével készült fantasy, melyet áprilistól láthatunk a mozikban. Charlize Theron nemrégiben két gyerekével járt Budapesten, többször is látták őt a városban. Az idén 40 éves színésznő jövőre mindössze egy filmet forgat, munka helyett szeretne sok időt tölteni a gyermekeivel.
Hogyan legyünk szinglik?
Végre romantikus komédiában láthatjuk Dakota Johnsont, a Szürke 50 árnyalata főszereplőjét. A film egyik producere Drew Barrymore, aki zsigerből ismeri a műfajt, így szinte biztos, hogy jól fogunk szórakozni. Johnson egyébként remekül meglovagolja a Szürke sikerét: jövőre három filmet forgat, és mindegyikben főszereplő.
Amerika Kapitány: Polgárháború
Az elképeszőten jó fej Robert Downey Jr. ismét a Vasember bőrébe bújik, de a Bosszúállókból ismert többi szuperhős is feltűnik a filmvásznon – többek közt a John Travoltától bizarr csókot kapó Scarlett Johansson is. Ha ez a film csak fele olyan jó lesz, mint a Bosszúállók második része, akkor is jól jártunk.
Jégkorszak 5.
Elképesztő sikerszériát tudhat maga mögött az utóbbi évek (mondjuk ki nyugodtan) legjobb animációs filmsorozata. A Motkány, miután a negyedik a részben “eltologatta” a földrészeket, most az űrben próbál szerencsét, vagy inkább: okoz galibát. Humorban most sem lesz hiány, ez a rajzfilm pont ugyanolyan remek szórakozás egy ötévesnek, mint az anyjának vagy a nagymamájának. A szinkronhangok közt olyan nagyágyúk neve látható, mint Simon Pegg vagy a néha elképesztő hülyeségeket beszélő Jennifer Lopez.
Rogue One: a Star Wars Story
Idén sem maradunk Star Wars film nélkül, noha a Rogue One a szériát tekintve különálló film lesz, melyben fontos szerephez jutott a Hannibalból ismert Mads Mikkelsen. A sztori valahol a 3-ik és a 4-ik epizód közt játszódik, amikor a lázadók egy kis csoportja ellopja a Halálcsillag tervrajzait. A szereplőkről egyelőre csak az alábbi hivatalos fotó van:
Rogue Team
Szerző: Star Wars Anthology, 2015. augusztus 16.