Sztárok

A szemünk előtt lett felnőtt – 26 éves lett Harry Potter, vagyis Daniel Radcliffe

A szemünk láttára nőtt fel a moziban Harry Potterként, és ugyan maga is tisztában van vele, hogy sokan egy életen át csak a szemüveges varázslótanoncot látják majd benne, ő mindent megtesz azért, hogy ez ne így legyen. 26 fotó egy varázslatos karrierről. Boldog születésnapot, Daniel Radcliffe!

 

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

1. Tizenkét éves kora óta ismerjük őt, pedig már tízévesen színészkedett. A képen az első filmszerepében, a Copperfield Dávidban látható.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

2. A Warner stúdió 2000-ben jelentette be, hogy kik játsszák majd a Harry Potter-franchise főszerepeit, és a bejelentéshez egy nagy, csoportos fotózás is társult.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

3. De a gyerekek a reflektorfényt igazán csak 2001-ben tapasztalhatták meg, amikor bemutatták a Harry Potter és a bölcsek kövét, és az egész világ rajongott érte.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

4. Most nem fogunk végigmenni mind a nyolc Harry Potter-filmen, de annyira jó őket látni gyerekként, hogy a második rész premierjén készült képet nem hagyhatom ki.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

5. Daniel Radcliffe sokáig csak egy gyereksztár volt, de ahogy gyerekből tinédzser lett, a rajongói egyre inkább meglátták benne a jó pasit is. A fordulópontot a negyedik rész csókjelenete jelentette.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

6. A népszerűséget ilyen fiatalon feldolgozni nem volt könnyű. A színész tivornyázott is rendesen, és saját bevallása szerint is meggyűlt a baja az alkohollal.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

7. A stresszhez az is hozzájárult, hogy a szigorú Warner Bros.-szerződése és a Harry Potter-sorozat forgatási ütemterve nem tette lehetővé, hogy más filmeken is dolgozzon. Tíz év alatt egyetlen olyan mozifilmje volt, amiben nem Harry Potterként szerepelt, az árva fiúkról szóló Fiúk a partról még 2007-ből.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

8. Pedig Radcliffe ekkor már nagyon vágyott arra, hogy más szerepekben is bizonyíthasson. Így jött képbe a színház, ahol 2007-ben az Equus című darabban debütálhatott. A darab apropóján készült félmeztelen fotók bejárták a világsajtót.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

9. Ekkor már annyi paparazzi üldözte őt, hogy kénytelen volt ellenük egy trükköt kieszelni. Hónapokon át minden egyes nap ugyanazt a kabátot és ugyanazt a sapkát vette fel, így a paparazzik nem tudták eladni a képeiket a lapoknak, mivel úgy tűnt, hogy mindegyik ugyanazon az estén készült.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

10. Harry Potter népszerűsége akkora lett, hogy bekerült a Simpson család egyik epizódjába.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

11. Legófigura is készült róla.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

12. Valamint Daniel Radcliffe megkapta a maga viaszbábu másolatát Madame Tussaud viaszmúzeumában.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

13. Ha szeretted a Harry Potter-filmeket, ha nem, kétségtelen, hogy ők voltak a legmenőbb kölykök a kétezres években.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

14. Radcliffe 2010-ben teljesen felhagyott a piálással, így az utolsó rész 2011-es világpremierjére már teljesen tisztán utazhatott el.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

15. Az alkohol helyett olyan sokkal egészségesebb dolgokkal köti le magát, mint például a hegymászás.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

16. Valamint a Trevor Project keretében azért küzd, hogy a meleg tinédzserek fogadják el önmagukat, és kapjanak ebben segítséget. A képen az Öld meg kedveseid csókjelenete látható.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

17. A Harry Potter-franchise vége óta hódolhat szenvedélyének, a színháznak is. A képen A kripli című darab bemutatóján látható.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

18. A filmes ajánlatok között is szabadon válogathat, mivel a Potter-filmekkel annyit keresett, hogy abból élete végéig ellébecol. A Potter-mentes világban eddig A fekete ruhás nő főszerepében aratta a legnagyobb sikert.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

19. A stílusa időközben nagyon kifinomult lett. Az értelmező kéziszótárban az elegáns szó mellé akár Daniel Radcliffe fotóját is tehetnénk.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

20. A magánéletéről sokat nem lehet tudni. Csak annyi biztos, hogy két éve együtt van Erin Darke színésznővel, akivel az Öld meg kedveseid forgatásán jöttek össze.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

21. Ha kell, örömmel csúfítja el magát egy szerep kedvéért (a képen a Szarvak forgatásán látható).

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

22. A fotósok gyakran felfedezik benne az új James Deant.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

23. És ezt az imázst erősítik a magánéletben hordott ruhái is.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

24. Afelől se legyen kétségünk, hogy jó a humorérzéke.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

25. Valamint rappernek sem utolsó.

26 fotó a ma 26 éves Daniel Radcliffe-ről

26. A végére pedig egy cukiság: Daniel Radcliffe sok-sok kutyával.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése