nlc.hu
Sztárok
Sylvester Stallone és felesége 19 éve házasok – nem sokkal az esküvőjük előtt rondán szakítottak

Sylvester Stallone és felesége 19 éve házasok – nem sokkal az esküvőjük előtt rondán szakítottak

Körberajongták a nők a nyolcvanas években a Rocky és a Rambo sztárját, és ő nem állt ellen a csábításnak. Első házassága (többek közt) a csajozás miatt ért véget, a második pedig eleve a pokolban fogant. Aztán jött Jennifer Flavin, és még ha évek alatt is, de Stallone megváltozott: az egykori nőfalóból kedves, otthonülő férj lett.

Két házasságon már túl volt, és harmadszor esze ágában sem lett volna oltár elé állni, de 9 évnyi együttlét után Sylvester Stallone végül megkérte párja, Jennifer Flavin kezét. Az 1997. május 17-i esküvőt Hollywoodtól távol, egy angliai kúriában, szűk körben tartották.

22 év korkülönbség

A nyolcvanas években Arnold Schwarzenegger (akinek zabigyereke egyenesen a hasonmása) és a vele egy nőn osztozó Jean-Claude van Damme vagy az éppen 76 éves Chuck Norris mellett Stallone volt a filmvilág egyik legnagyobb akciósztárja. Cefetül híres volt, amikor 1988-ban egy hollywoodi étteremben találkozott a 19 éves, modellként dolgozó Jenniferrel, de tegyük hozzá, hogy akkoriban nemcsak a filmjei miatt került be a lapokba a neve. Sasha Czackkal kötött első házassága kudarcba fulladt, és 1984-ben elváltak, aztán elvette Brigitte Nielsent, akivel nagyjából minden héten felkeveredtek valamelyik nagyobb bulvármagazin címlapjára, és természetesen nem azért, mert egy cuki kiscicát simogattak, vagy egy kanapéról néztek szerelmesen a kamerába, hanem azért, mert

megállás nélkül balhéztak egymással, vagy csak szimplán állt körülöttük a bál.

Brigitte Nielsen és Sylvester Stallone
Brigitte Nielsen és Sylvester Stallone

1987-ben váltak el, és természetesen a válási procedúrát is szépen végigkövette a sajtó. Ezek után persze nem meglepő, hogy

  • egy: Stallonénak elment a kedve a házasságtól,
  • kettő: nem volt éppen jó passzban, amikor összeismerkedett későbbi feleségével.

A People magazinnak akkor azt nyilatkozta, hogy “leharcolt vagyok és megsebzett, az utóbbi évek kiszipolyoztak.” Abszolút ideális állapot egy kapcsolat kezdetén.

Igen is, meg nem is

Pont ezért nem véletlen, hogy a páros nyolc éven át hol együtt volt, hol nem, és hogy éppen akkor, amikor az ötödik évfordulójukat kellett volna ünnepelniük, olyan

hangosan, viharosan és feltűnően szakítottak,

hogy már megint a címlapokon kötöttek ki. Flavin egyébként nem sokkal a szakítás előtt nyilatkozott rendhagyó viszonyukról, miszerint “amikor fizikailag együtt vagyunk, akkor minden remek, de ha nem, akkor nincs semmi kötelezettségünk, és nincs semmi elszámolni valónk a másik felé”. Valljuk be, elég szokatlan ez, már ha szerelemről beszélünk.

Stallone és Flavin
Stallone és Flavin

Nyilvánvaló, hogy ennél a bizonyos ötödik évfordulós szakításnál sem voltak egy légtérben, ugyanis Stallone konkrétan egy kézzel írott levélben közölte, hogy vége, amit Fedexszel küldött el Jennifernek. A modell erre csak annyit mondott, hogy “ritka szemét húzás volt”, és a csendes levelet üvöltve világgá kürtölte.

Sylvester Stallone és felesége 19 éve házasok - nem sokkal az esküvő előtt csúnyán szakítottak

Sly aztán rátett egy lapáttal

Nem sokkal a szakítás után felröppent a pletyka, hogy a színész az első igazi topmodell, a sokáig drogfüggő Janice Dickinson ágyában kötött ki, sőt azt regélték, hogy ott is maradt, majd jöttek az újabb címlapok, miszerint az a gyerek, akinek Janice akkoriban életet adott, egyenesen

Stallone gyereke.

Stallone és Janice Dickinson
Stallone és Janice Dickinson

Később, egy DNS-tesztnek köszönhetően derült ki, hogy nem Sly az apa.

“Mindeközben persze szóba került, hogy nekünk is legyen gyerekünk, sőt arról is beszéltünk, hogy mikor kéne szülnöm, és hogy milyen nevet adjunk majd a kicsinek – nyilatkozta Flavin. –  Erre paff, fejbe vág a gyerekpletyka, mintha csak egy raklap tégla szakadt volna rám.”

Megemberelte magát

1995-ben Stallone meggondolta magát, és felkereste Jennifert. Visszahhízelegte magát, sőt felhozta a gyerektémát is, és végül nem hátrált ki belőle: 1996-ban megszületett a páros első lánya, Sophia. Nem volt tovább mire várni, a színész tudta, hogy törvényessé kell tenniük a kapcsolatukat, és a brit szigeten egy csendes esküvő keretében kimondták a boldogító igent. Stallone ekkor, tehát 1997-ben a következő roppant romantikus, már-már ömlengő nyilatkozatot tette: “az utóbbi két évem a legcsodálatosabb egész életemben. Megszületett Sophia lányom, és elvettem Jennifert, aki csodálatos feleség és fantasztikus anya”.

Jennifer, Sophia és Sylvester
Jennifer, Sophia és Sylvester

Úgynevezett mintaházasság

Stallone és Flavin házasságát amolyan pozitív példaként is használhatná Hollywood, ahol egyes színészek eleve úgy járnak a válóperes tárgyalásaikra, mint mások a sarki kávézóba. A páros nem zárja ki a sajtót az életéből, akkor is örömmel nyilatkoztak, amikor 1998-ban megszületett második lányuk, Sistine, és 2002-ben a harmadik, Scarlet. Manapság így fest a család:

Sunday !!!!

Sly Stallone (@officialslystallone) által közzétett fénykép,

Előszeretettel járnak együtt rendezvényekre, készségesen állnak kamera elé, vagy töltenek fel magukról szelfit az éppen átalakult Instagramra. Alábbi kép például pár hete készült Sophiáról és apjáról a híres Coachella fesztiválon, melyen Vajna Tímea is ott bulizott (bár nem ettől híres a rendezvény).

With my wonderful daughter, Sophia at Coachella.… She was my bodyguard!

Sly Stallone (@officialslystallone) által közzétett fénykép,

A színész április elején járt az Ellen Degeneres show-ban, ahol pironkodva beszélt Jenniferről.

A feleségem megszelídített. Ma már csak ülök otthon csöndben, és igyekszem a lehető legkevesebb feltűnést kelteni. Négy nővel élek együtt, nálunk még a kutyák is nőstények, szóval jobb, ha nem szólalok meg, mert abból csak a baj van.

Sylvester Stallone és felesége Jennifer Flavin
Sylvester Stallone és felesége Jennifer Flavin

Stallone azt is elmondta, hogy hetente kétszer visz nejének a kedvenc csokijából, és nyilván nem meglepő, hogy ilyen figyelmes, hiszen úgy vélekedik róla, hogy “gyönyörű, okos, és ráadásul engem választott. Három csodaszép lánnyal ajándékozott meg, és tökéletes vele minden.” Ezek szerint tényleg ők az élő példa arra, hogy létezik jó házasság a sztárvilágban, és hogy tényleg megéri küzdeni egymásért.

Stallone egyébként idén júniusban lesz 70 éves. Két évvel ezelőtt ezzel a galériával emlékeztünk meg a Rocky és a Rambo sztárjáról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top