nlc.hu
Sztárok
Miss World Hungary: ez lapul a felszín alatt, avagy mit tudni Magyarország szépeiről

Miss World Hungary: ez lapul a felszín alatt, avagy mit tudni Magyarország szépeiről

Szépnek lenni is egészen bonyolult valami – ezt mondta Márai Sándor, és igaza van. Aki vasárnap megnyeri a Magyarország Szépe versenyt, az a Miss World rendezvényen hazánkat képviseli majd, és a szépség bizony önmagában nem elég.

Jó, hát lássuk be, a többségünk akkor került a legközelebb a szépségverseny kulisszatitkaihoz, amikor a Beépített szépség 2001-ben megjelent. Nos, a Magyarország Szépe idei versenyzői közül egyik lány sem volt még tízéves, amikor ez a film a mozikba került, de az ott megismert sztereotípiák ma is élnek.

Nevezetesen az, hogy ott szépen mosolygó és szépen integető lányok a világbékéért küzdenek, egészen pontosan nem is tudni, hogyan. Vannak bikinis bemutatók, estélyis fordulók, meg aztán a tehetségforduló, és ki tudja még hány különböző címért mérik össze magukat a lányok. Arról ne is beszéljünk, hogy elsőre a Miss World és a Miss Universe közti különbséget is tisztázni kellett, mert már hetente rendeznek egy integetős-koronás versenyt. 

Először is bravúr volt

Amikor 1929-ben az első magyar szépségkirálynőt, Simon Bözskét megválasztották, akkor Márai Sándor a Színházi Élet oldalain ezt írta: “Simon Bözskét megválasztották Miss Hungáriának. Hogy ő a legszebb magyar lány… Gratulálok, kisasszony. Mielőtt útra megy (Párizsba), engedjen meg egypár szót, szegény kicsikém. Maga nem is tudja, a Maga kedves és legszebbnek deklarált fejében, hogy mire angazsálta magát” – kezdte a magyar író. És most jön a lényeg. “Már szépnek lenni is egészen bonyolult valami. Mit gondol, a legszebbnek? Már egyetlenegy embernek tetszeni is hallatlanul veszedelmes és bonyolult valami. Hát még egy zsűrinek, a világ zsűrijének, mit gondol?”

Kulcsár Edina a modern korunk Simon Bözskéje, aki Európa legszebbje is, és a világon is csak egy szebb nő volt nála, amikor a Miss World versenyen indult 2014-ben. Ma már műsorvezetőként is bizonyított, és az, hogy ebben az “öt perc hírnév”-korszakban talpon tudott maradni, bizonyítja, hogy annak idején a zsűri jól döntött.

Simon Bözske és Kulcsár Edina
Simon Bözske és Kulcsár Edina szépségkirálynők

Világbéke, mi más?

Kell bátorság és kell önbizalom, de mindenesetre kellenek a külső adottságok is. Szégyen vagy sem, elsőre néha nem lehet megkülönböztetni a versenyzőket, aztán kezded megismerni őket, és már kirajzolódik a  különbség. 

Elég elolvasnod, hogy kinek mi a terve és célja arra az esetre, ha megnyeri a Magyarország Szépe versenyt. A térképről persze más is kiderül a lányokról, ha belenagyítasz.

Ugye, hogy mennyi különböző egyéniség? És valahogy mindig van, aki már ilyenkor kiemelkedik valahogy a mezőnyből. 

Ki ebben tehetséges, ki abban

Rogán Cecília és Sarka Kata is figyel arra, hogy ne csak a győztesnek adjon később lehetőséget, hanem adott esetben a műsor más felfedezettjének. A tehetségkutatós forduló is egy jó alkalom arra, hogy a versenyzők kitűnjenek. Itt nem kell egyforma bikiniben, vagy ugyanolyan ruhában vonulni, a határ a csillagos ég.

Miss World Hungary: ez lapul a felszín alatt, avagy mit tudni Magyaroszág szépeiről

Nehéz a döntés

Semmi sem olyan nehéz, mint lenyűgözni a zsűrit, jól mondta Márai Sándor.  És bárki bármit is gondol, a szépségverseny éppen olyan, mint mondjuk a foci-Eb a férfiaknak. Ad egyfajta büszkeséget az országnak, ha jól szereplünk. Nagyon nem mindegy hát, hogy kit küldünk, és Kulcsár Edina szereplése után a Miss World Hungaryra jobban odafigyeltek már tavaly is, amikor Kiss Daniellát küldtük.

És mi lenne, ha rajtad múlna? Megnézheted, hogy a közönség mit gondol, és te is beszállhatsz a szavazásunkba, ha kedved van. Tétje nincs, de érdekes eredmény jöhet ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top