Mint nagyjából mindennel, az életkorunkkal is úgy vagyunk mi emberek, hogy mindenhogyan jó, csak úgy nem, ahogy van: fiatalon idősebbek akarunk lenni, idősen fiatalabbak. Szép példák akadnak erre a sztárvilágban is, ahol sokan attól sem riadnak vissza, hogy hazudjanak a korukról – van, akit egyszerűen a hiúság hajt, van, aki egy szerződésre gyúr, másokat a háttéremberek kényszerítenek vagy győznek meg néhány erős érv segítségével. Egy viszont mindegyikük történetében közös: az igazság előbb-utóbb kiderül, mert a lebukás is nehezen kerülhető el, és egy idő után kényelmetlenné is válik a sok hantázás. Íme kilenc sztár, akik próbálkoztak, de aztán kénytelenek voltak feladni, vagy ráuntak a dologra.
Geri Halliwell
Ha ránézésre meg kellett volna mondani annak idején, hogy ki a korelnök a Spice Girlsben, a többség valószínűleg Geri Halliwellre szavazott volna, mégpedig helyesen, ő azonban feszt a csapat legfiatalabb tagjának állította be magát négy év letagadásával. Végül egyik társa, Victoria Beckham buktatta le egy elszólással.
Agyness Deyn
A modellszakmában és listánkban is a rekorderek közé tartozik a szupermodell, aki nem kevesebb, mint hat évet tagadott le, amikor elkezdte a karrierjét. Persze jó oka volt rá: már 24 éves is elmúlt, mire megkapta az első megbízását, ami ezen a pályán egyáltalán nem számít ifjúkornak. A lebukásáért régi iskolatársai felelnek, akik Facebook-csoportot indítottak “Agyness Deyn, nem 18 éves vagy!” néven. Milyen kedves.
Nicki Minaj
Az embertelen luxusban élő rapper-énekesnő, Nicki Minaj két évvel vallotta fiatalabbnak magát a valós koránál, és jól is boldogult a hazugsággal – egészen addig, amíg verekedésbe nem keveredett, akkor ugyanis a rendőrségi jelentésből kiderült, hogy nem mondott igazat. Többszörösen tanulságos kis történet ez arról, hogy jobb rendesen viselkedni.
Nicole Scherzinger
A Pussycat Dolls egykori sztárja szintén két évet tagadott le, és annyira nem volt szívbajos, hogy egyszer egy interjúban még azt is benyögte, miután 28-nak hazudta magát, hogy inkább 27-et kellene mondania. Ugyanakkor őt nem kellett lebuktatnia senkinek: egy idő után magától beismerte, hogy lódított.
Jessica Chastain
Ő aztán nem vacakolt hazudozással – egyszerűen nem volt hajlandó elárulni, mennyi idős, mondván hogy színésznőként szeretne különböző korú karaktereket alakítani. Rajongói azonban addig nyomoztak utána, amíg az iskolai évkönyvei alapján sikerült belőniük, hány éves lehet, így egy idő után ő maga is megerősítette, hogy 1977-ben született.
Eminem
A férfiak körében ritkább az ilyesmi, de azért nem példa nélküli: vegyük csak Eminemet, aki 27 éves korában vallotta magát Howard Stern műsorában 24-nek. Hogy miért, azt sosem árulta el, de sokan arra gyanakodnak, hogy a kiadója kényszerítette, azt akarván, hogy a fiatalabb közönség is felfigyeljen rá (csak csendben jegyezzük meg, hogy az ifjúság eléréshez nem feltétlenül egy Howard Stern-interjú a legjobb eszköz).
James Blunt
Hogy mennyire igaz lehet Eminem feltételezett sztorija, azt jól mutatja a tesóját az interneten értékesítő James Blunt példája is, aki bevallottan a kiadójával közösen döntött úgy, hogy három évvel fiatalabbnak vallja magát, mert így vonzóbb lesz a fiatalabb közönség szemében. Végül a The Sunday Telegraph újságírói buktatták le.
Anastacia
És ha ez nem lenne elég bizonyíték, itt van nekünk még a mostanság Király Viktorral duettező Anastacia is, aki négy-öt évet húzott le a korából, hogy versenybe tudjon szállni fiatalabb pályatársnőivel. Miután azonban ezt a küldetést meglehetősen sikeresen teljesítette, 2008-ban eljött az ideje, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, amit akkori nyilatkozata alapján óriási megkönnyebbülésként élt meg: “Most töltöm be a 40-et, és ezt örömmel vallom be, mert mindig hazudtam az életkoromról. Minden interjúmhoz újra kellett gondolnom, mikor születtem, és hány évesnek kell lenniük a testvéreimnek. Borzasztóan örülök, hogy végre 40 lehetek.”
Mila Kunis
Ritka, de előfordul az is, hogy valaki inkább fölfelé csal. Erre példa a férje péniszéről is készséggel nyilatkozó Mila Kunis, aki 14 évesen pályázta meg az Azok a ’70-es évek – show Jackie Burkhartjának szerepét, pedig 18 év alatt nem is lehetett volna jelentkezni. Követésére senkit nem biztatnánk, de neki bejött, hiszen övé lett a szerep.