nlc.hu
Sztárok
Oszter Sándor vádlott: 8 év börtönt kaphat

Oszter Sándor vádlott: 8 év börtönt kaphat

Oszter Sándort idén a bíróság közmunkára ítélte, és még el sem ült a botrány, most itt az újabb bírósági ügy, ezúttal azonban komoly a helyzet. Befolyással való üzérkedés miatt emeltek vádat ellene.

A Story magazin megtudta, hogy a színész társai ellen a Nemzeti Védelmi Szolgálat nyomozott sokáig, míg végül elegendő bizonyíték gyűlt össze, hogy bíróság elé állítsák többek közt Oszter Sándort is. 

Szövevényes a történet, amelyről a magazin közli a részleteket, és az is kiderült: az idén közmunkára ítélt Oszter Sándor ezúttal több év börtönt is kaphat.

Az ittas vezetésért elítélt Oszter Sándor szökött szökött bűnözőtől csalt ki tízmilliókat társaival, hónapokig lehallgatták, és lebukott egy házkutatásnál. Hogy kik vannak még ebben az ügyben, és pontosan mi vár a színészre, az a Storyból kiderül. 

Oszter Sándor vádlott: 8 év börtönt kaphat

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top