Sztárok

10 hónapja szült, most szuper vékony Konkoly Ági

A 29 éves szépségkirálynő tíz hónapja hozat világra kislányát, Zoét, de Konkoly Ági talán most soványabb, mint amikor a korona a fejére került. Elmondta, mit tett ezért.

2012-ben Konkoly Ágit választották a Miss UniverseHungary győztesének és a világversenyen is bekerült a tíz legszebb lány közé, és ahogy akkor mondta: nem kellett magát sanyargatnia soha azért, hogy jó formában legyen. Bár Konkoly Ági 19 kilót hízott a várandóssága alatt, nem sietett azzal, hogy lefogyjon a szülés után. Már 10 hónap telt el, és megkockáztatjuk, hogy a szépségirálynő soványabb, mint amikor a korona a fejére került. 

10 hónapja szült, most szuper vékony Konkoly Ági

“Mivel rengeteget híztam Zoéval, eleinte rajtam is volt plusz, de nem igazán érdekelt. Csak az volt a fontos, hogy jó anya legyek, és tudjam szoptatni a kislányomat. Folyamatosan figyeltem a táplálkozásomra, egészséges ételeket ettem, és figyeltem arra, hogy tartósítószer ne kerüljön a szervezetembe, hogy tápláló anyatejet kapjon a kisbabám. Szerencsés vagyok, mert nyolc hónapig tudtam szoptatni. Ez alatt az idő alatt háromóránként mindig ettem egy ki­csit, és az első négy hónapban nem is sportoltam” – idézte a Borsonlie  a szépségkirálynőt. 

#amicsaládunk ????‍????‍????❤️

Ági Konkoly (@agikonkoly) által közzétett fénykép,

Először a szülés után öt hónappal kezdett újra mozogni, ma már rendszeresen fut, és hetente 4-5 alkalommal otthon is tornázik. Konkoly Ági szerencsésnek tartja magát, hogy a terhességi csíkok nem látszanak rajta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top