nlc.hu
Sztárok
Csobot Adél újra munkába állt

Csobot Adél újra munkába állt

Nátán születése óta Csobot Adél most először állt újra azon a színpadon, ahova már régóta szeretett volna visszatérni. Örül is, de nagyon.

Csobot Adél 2014-ben kapott szerepet Az őrült nők ketrecében. A musicalt Alföldi Róbert rendezte, azóta is hatalmas sikerrel játsszák, és az énekesnőt roppant boldoggá teszi, hogy szerepelhet benne.

Amikor a Németországba költözésükről nyilatkozott, Csobot Adél hangsúlyozta, hogy ez a szerep és az esetleges további színházi feladatok kiemelkedően fontosak számára, úgyhogy emiatt haza fog járni. Mivel Adél májusban adott életet az első gyermekének, most természetesen Nátán az első számára, de néhány estét azért külön tudnak tölteni.

“Hosszú hónapok teltek el, mióta utoljára Anne szerepében színpadon álltam… baromi jó érzés, hogy MA ez újra megtörténik! Köszönöm, hogy itt lehetek! Árad felém a szeretet, és ha valahogy, akkor így a legjobb színpadra lépni!” – írta a Facebookon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top