Sztárok

Gyerekkori lemaradását pótolta Pumped Gabo

Zakóba bújt, kézen fogta Sebestyén Ágnest, és Peller Anna meghívására meg sem állt az Átrium Színházig, ahol letelepedett a közönség soraiban, és élvezettel végignézett egy közel háromórás darabot.

Sokan kinevetik, pedig jelen állás szerint Pumped Gabo frankón komolyan gondolja, hogy tanulni fog, és nyit a kultúra felé. A Nyerő Páros sztárja bejelentette, hogy érettségizni készül, sőt főiskolai diplomát is szeretne, később pedig háttérdolgozóként helyezkedne el egy televíziónál. Terveiben természetesen a nője, Sebestyén Ágnes is támogatja.

Gyerekkori lemaradását pótolta Pumped Gabo

A szerelmesek még a Nyerő Páros forgatása alatt ismerkedtek meg Peller Anna színésznővel, aki nemrégiben elhívta őket A nők az idegösszeomlás szélén című darabra, melyben ő is szerepel.

“Utoljára szerintem tízéves lehettem, amikor egy gyerekdarabot láttam. Ez az előadás sokkal szórakoztatóbb volt, mint egy mozifilm. Gyorsan el is szaladt az idő, annyira élveztük a háromórás darabot, hogy szinte csak egy órának tűnt. Csodálom, amit Anna előadott, hihetetlen, hogy ennyi szöveget és dalt meg tudott tanulni. Megfordult a fejemben, hogy ezután biztosan látogatom majd az Átriumot, sőt talán egy másik színházba is benézek” – mondta Gabo a Borsnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top