Sztárok

Jon Bon Jovi 27 éve fülig szerelmes feleségébe

A zenész őszintén beszélt arról, mitől olyan erős a házasságuk majd 3 évtized elteltével is.

Miközben Jon Bon Jovi újabb turnéra készülődik, hogy a nagyközönségnek is bemutassa együttese legújabb albumát, felesége, Dorothea arról beszélt a Today.com amerikai hírmagazinnak, mit fog csinálni az idő alatt, míg a férje koncertezik. “Pontosan azt teszem majd, amit az elmúlt 27 évben: minden pillanatban ott leszek mellette” – vallotta be.

Dorothea az újságíróknak elárulta azt is, hogy a koncertek alatt általában a backstage-ben van, és onnan figyeli férje szereplését. “Ennyi év után se untam meg hallani ezeket a nagyszerű dalokat” – tette még hozzá. A Today-nek egyébként nyilatkozott az énekes is, aki elárulta, 27 éve ugyanolyan szerelmes feleségébe, mint az első napon.

Jon Bon Jovi 27 éve fülig szerelmes feleségébe

“Amikor a hosszú házasságunk titkáról kérdeznek, mindig boldogan mondom, hogy a feleségem a titok. Ő az a cement, aki egyben tartja az egész életünket” – nyilatkozta a büszke, négygyermekes édesapa, majd hozzátette, érzése szerint sokat segített az is, hogy a színpadi énjét sosem viszi haza. “Őszintén bevallom, néha fogalmam sincs, hogy ki az a srác, ott a színpadon.”

Az 54 éves énekes korábban már beszélt arról, hogy bár a hivatása miatt sokan erre következtetnek, soha nem érdekelték az egyéjszakás kapcsolatok, se a rajongólányok. “Persze, nagyon örülök, hogy tetszenek nekik a dalaink, annak pedig pláne, hogy egy jó részük sok helyre elkísér minket, de ennyi. Nincsen szeretőm, se másik családom egy másik országban, és boldogan mondhatom, hogy egyáltalán nem bánom, hogy így alakult.”

Olvass még több hírt Bon Joviról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top