nlc.hu
Sztárok
Hódi Pamela teljesen beszívott

Hódi Pamela teljesen beszívott

Hódi Pamela gőzerővel készült Nati szülinapjára. Éppen egy partikellékboltban voltak a barátnőivel, amikor úgy döntöttek, hogy kipróbálnak valamit, amit mg soha.

Hódi Pamela a szülinapi bulira való készülődés közben idétlenkedett egy kicsit a barátnőivel a boltban, héliumot szívtak be a lufiból. Hódi Pamelának ettől olyan idétlen hangja lett, hogy Miki egér simán elbújhatna mögötte. Pamela még ezen a vékony hangon is azt mondogatta, hogy nagyon szereti Natit.

Nemhiába a sok előkészület, Berki Natasa Zselyke harmadik születésnapja remekül sikerült. Berkiék nem aprózták el a bulit, volt zene, játékok, rengeteg vendég, a kicsiket pedig óriási mesebeli figurák szórakoztatták. Az ünnepelt a napocskának örült a legjobban, igazán édesen táncikált vele. Berki Krisztián pedig meghatottan nézte, mint elmondta, óriási boldogság volt számára a kislányának örömet okozni. “De jó, hogy örül!…” – lelkendezett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top