Sztárok

Hosszan elbeszélgetett egy fogpiszkálóval – 51 éves Ben Stiller

Itt van minden, amit érdemes tudni a színészről. Sőt még az is, amit teljesen felesleges, de nagyon szórakoztató tudni róla.

Ben Stiller alighanem Hollywood egyik legjóindulatúbb és leghiggadtabb figurája, mégis a megosztó sztárok közé tartozik, ugyanis bár tagadhatatlanul tehetséges színész, forgatókönyvíró és rendező (Trópusi vihar, ugyebár), sokszor olyan dolgokba is belevág, amiket jobb lett volna még egyszer átgondolni. Csúcs- és mélypontokkal egyaránt sűrűn tűzdelt földi pályafutása a mai napon már kereken 51 éve tart, ebből az alkalomból gereblyéztünk össze minden hasznos és haszontalan információt, ami érdekes vele kapcsolatban. Minthogy érdekes figuráról beszélünk, volt is mit kapirgálni.

Szülei mindketten színészek voltak, így saját bevallása szerint is sok szempontból predesztinálva volt a pályájára.

Eredetileg azonban nem tűzte ki életcéljául, hogy komikus legyen, csak így alakult. Annak idején elment például A szakasz című háborús dráma meghallgatásaira is.

Valamikor dobos volt egy Capital Punishment nevű zenekarban. A zenét máig is szereti, akkor legalábbis biztos, ha előadókat kell utánozni és parodizálni. Mondjuk Bruce Springsteent.

Az apró cowboyfigurával, Jedediah-val közös jeleneteit úgy rögzítette az Éjszaka a múzeumban forgatásán, hogy a karaktert alakító Owen Wilson jelen sem volt – Stiller mindvégig egy fogpiszkálóhoz beszélt.

Hosszan elbeszélgetett egy fogpiszkálóval – 51 éves Ben Stiller

Nemcsak barátja, hanem óriási rajongója is az 54 éves Tom Cruise-nak. Annyira odavan érte, hogy az Éjszaka a múzeumban kedvéért külön megtanult a Mission: Impossible első két részéből úgy futni, mint Cruise.

Barátját és bálványát előszeretettel utánozza máskor is, sőt még egy fiktív karaktert is kitalált hozzá: ő Tom Cruise őrült dublőre, Tom Crooze.

Debbie szerepét nem más alakítja az Éjszaka a múzeumban című filmjében, mint az édesanyja, Anne Meara.

Ez persze egyáltalán nem ritka eset: Ben Stiller előszeretettel foglalkoztatta anyukáját is a filmjeiben, ahogyan szívesen szerepel együtt édesapjával, Jerryvel és nővérével, Amyvel is.

Jerry, Amy, Ben és Anne (Fotó: AFP/Gabriel Bouys)
Jerry, Amy, Ben és Anne (Fotó: AFP/Gabriel Bouys)

A Férjek gyöngye egyik epizódjában például a saját apja apját alakította.

A Zoolanderben a feleségével, Christine Taylorral is együtt játszottak.

Sőt, a Jóbarátokban is felbukkantak mindketten, bár nem ugyanabban az epizódban. Bonóval is szerepelt már együtt egy tévéműsorban, ami az Arcade Fire zenekarról szólt. Bonót egyébként szívesen utánozza is.

1996-ban egy kisebb, jelöletlen szerepben feltűnt Adam Sandler Happy, a flúgos golfos című filmjében. Ezt főleg azoknak érdemes megjegyezni, akik rosszmájúan azt szokták pedzegetni, hogy a két személy egy és ugyanaz az ember.

A páros hamarosan egy újabb közös filmmel is előrukkol, amiben már mindketten főszereplők lesznek.

Az Apádra ütök forgatásán Ben Stillernek is megvolt a maga kínos szexjelenete: partnere, Teri Polo kekszekkel tömte ki a melltartóját, mielőtt elindult volna a felvétel.

A Zoolander temetői jelenetében azért mondja el kétszer ugyanazt a kérdést, mert elfelejtette a szövegét, David Duchovny pedig olyan jól reagált a bakira, hogy benne hagyták a filmben is.

A jövőre Jackie Kennedyt alakító Natalie Portman és a közönség is jól reagált, amikor Ben Stiller Joaquin Phoenixet utánozta. 

Súlyos M&M’s-függő. Egyszer hipnózissal leszoktatták róla, de fél év után visszaesett.

Rekordtartó az Arany Málnával megkínált filmesek körében, ugyanis őt jelölték a legtöbb filmért ugyanabban az évben: hat 2004-es produkciójából ötöt is érdemesnek talált a zsűri a legrosszabb teljesítményért járó díjakra.

Ezek közül az Irigy kutyáért nyilvánosan bocsánatot is kért Jack Blackkel és Jeffrey Katzenberggel együtt a 2004-es cannes-i filmfesztiválon.

A pusztítóan rossznak ítélt Kidobós forgatásán fizikai értelemben is rombolt: az egyik jelenet készítése során három kamerát is összetört. Arról nem is beszélve, hogy egyszer a feleségét is fejbe dobta.

Persze nem kell fizikai eszközökhöz folyamodnia azért, hogy fájdalmat okozzon. Elég mondjuk utánoznia a Metallica énekesét, James Hetfieldet.  

A Starsky és Hutch forgatása előtt visszament az autósiskolába, és nagyon jól is teljesített, de nem engedték meg neki, hogy az összes autós jelenetét kaszkadőr nélkül forgassa le.

A 2007-es Kid’s Choice díjátadón a gyerekek őt választották meg annak a sztárnak, akire a legjobban szeretnének hasonlítani.

Ő meg szeret hasonlítani a 61 éves Bruce Willisre. Egész jól is utánozza.

Apjával nyaranta rendszeresen eljárnak Alaszkába pecázni.

2016. február 6-án, a Zoolander 2. bemutatóján Guinness-rekordot döntött: 8,56 méterrel övé lett a világ leghosszabb szelfibotja.

Több millió dollárt segített összegyűjteni Jenifer Estessnek az amiotrófiás laterálszklerózis elleni küzdelemhez. (Ez az a betegség, amelyben Stephen Hawking is szenved.)

Hatalmas Star Trek-rajongó. Cégét, a Red Hour Filmst is a hatvanas években futó sorozat egyik eseménye alapján nevezte el. Sőt, a sorozat sztárját, William Shatnert utánozni is szereti Kirk kapitány szerepében. 

Bipoláris zavarban szenved, amivel már többen is küzdöttek a családjából.

2014-ben prosztatarákkal diagnosztizálták, de a szükséges műtétek után szerencsére még ugyanabban az évben gyógyultnak is nyilvánították. A dolgot annyira nem verte nagy dobra, hogy a világ csak 2016-ban értesült az egészről.

Kedvenc színésznője Diane Keaton. Annyira odavan érte, hogy még cikket is írt róla 1997-ben a Premiere magazinnak.

Legjobb tudomásunk szerint őt nyilvánosan még soha nem utánozta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top