nlc.hu
Sztárok
A ma 42 éves Bradley Cooper minden szempontból fordítva van bekötve

A ma 42 éves Bradley Cooper minden szempontból fordítva van bekötve

És az az érdekes, hogy mégis ugyanoda jut, mint a nagykönyv szerinti életvitelt folytató hollywoodi sztárok. Többek között talán éppen ezért is olyan szerethető figura.

42 éves lett Bradley Cooper. Ez egy hollywoodi férfiszínész életében éppen a legmegfelelőbb kor a tündöklésre, és neki össze is jött a dolog: a szakmai sikereket vastagon pipálhatja, a nők a lába előtt hevernek, ráadásul megnyerte magának Irina Shaykot, és már villant a kismamahas is, tehát érkezik az első gyerek. Mondhatni, per pillanat minden kerek az életében. Az ő története azonban valahogy mégsem nevezhető tipikusnak, sőt mindennek nevezhető, csak tipikusnak nem, ugyanis függetlenül attól, hogy a végeredmény hasonló, Bradley Cooper jóformán mindent máshogy lát, máshogy él meg, és máshogy csinál, mint a többiek. Születésnapja alkalmából most össze is szedtük minden különcségét és különlegességét.

Nem volt szépfiú

Az lehet, hogy a mindig jókedvet hozó Másnaposok sztárját mostanában a People-tól a GQ-n át az AskMenig mindenütt a legszexibb, legmenőbb, legellenállhatatlanabb férfinek választják, és külön kereszteshadjáratot kellett indítania, hogy ne skatulyázzák be szépfiúnak, de ez nem volt mindig így. “Sosem szólt arról az életem, hogy »hű, de jóképű vagy«. Kiskoromban lánynak hittek, mert úgy is néztem ki – talán azért, mert anyám mindig nagyon hosszúra hagyta a hajam” – foglalta össze egyszer a múltját ebből a szemszögből.

A ma 42 éves Bradley Cooper minden szempontból fordítva van bekötve

Kicsit koraérett volt

Ennek több tünete is fellelhető az élettörténetében, így előkerül a téma még a későbbiekben is, de már önmagában az is beszédes, hogy egyik első hobbija a főzés volt. Főleg, hogy elég korán kezdte: saját elmondása szerint már óvodáskorában szerette etetni a csoporttársait. “Nagyon büszke voltam rá, hogy bármit találtam a hűtőben, lasagnává tudtam változtatni” – nyilatkozta egyszer ezzel kapcsolatban. Hát, oké, Bradley.

Bradley az Ételművész c. filmben (Fotó: Profimedia)
Bradley az Ételművész c. filmben (Fotó: Profimedia)

Meglehetősen fura elképzelései voltak a karrierjéről

Mintha a főzőcske nem lett volna elég, hamar kitalálta mellé azt is, hogy ő bizony katonai akadémiára fog menni. Persze, persze, tűzoltó leszel s katona, na de ez a masszív elhatározás azért egy kicsit már más tészta, nem? (Mondjuk, legalább a hosszú távú terveiben volt valami gyerekes: utána Japánba akart költözni, hogy nindzsa legyen. Együk a szívét.) Később pedig, egy angol szakos alapdiplomával a zsebében még a diplomatakarrieren is elgondolkozott, mielőtt megadta magát másik kiskori szenvedélyének, és inkább színészként tanult tovább.

Amerikai mesterlövész (Fotó: Profimedia)
Amerikai mesterlövész (Fotó: Profimedia)

Egy dráma miatt akart színész lenni

Apropó, szereplés: ezen a téren sem az átlaggyerekek útját járta. Mert hát mi vonzza a színészi pályára a legtöbb fiatalt? A sztárélet vélt vagy valós gyönyörei, vagy mondjuk valami látványos blockbuster, mint például a Star Wars. És mi szippantotta be a kis – és mint már mondtuk, kissé koraérett – Bradley Coopert? A súlyosan deformált testű Joseph Merrick életén alapuló David Lynch-dráma, az Elefántember, ami kétségkívül nagy klasszikus, de még felnőtt fejjel is nehéz néznivaló, nemhogy gyerekként. Neki mindenesetre bejött a rendhagyó ízlése – főleg, ha azt is hozzávesszük, hogy kedvenc alkotása egy Broadway-musicalen alapult, amelynek felújított változatában 2014-2015-ben ő maga játszhatta a főszerepet.

Bradley az Elefántember c. darabban
Bradley az Elefántember c. darabban

Majdnem visszafordult

Rögös volt az út, de végül azért csak színész lett Bradley Cooperből, és pár kisebb munka után egyből ki is kötött az Alias első évadának egyik főszerepében. A második szezonban azonban karakterét háttérbe szorították, és bár ez messze nem példátlan, emberünk annyira a lelkére vette a dolgot, hogy komolyan azt fontolgatta: inkább kiszáll a show-bizniszből. Még mondja valaki, hogy a sztárvilágban csak az jut valamire, aki azonnal visszamászik az ablakon, ha kiteszik az ajtón.

A ma 42 éves Bradley Cooper minden szempontból fordítva van bekötve

Amúgy sem egy vidám, exhibicionista alkat

Az erősen idézőjeles kudarc persze nem ok nélkül volt ilyen rossz hatással a színészre. Karrierje elején Bradley Cooper meglehetősen labilis személyiség volt, küzdött drogfüggőséggel, alkoholizmussal, depresszióval és szuicid hajlamokkal is. És bár démonai nagy részét mára már legyőzte, közeli ismerősei szerint abban a tekintetben nem sokat változott, hogy a magánéletben a sztárok többségével ellentétben kifejezetten félénk és visszahúzódó.

A ma 42 éves Bradley Cooper minden szempontból fordítva van bekötve

Érdekes nézeteket vall arról, miért sztár

Felülkerekedett mentális problémáin, kibújt a szépfiú-skatulyából, begyűjtött négy Oscar-jelölést, rendben van a magánélete – a rengeteg ismeretlen oldaláról is ismert Bradley Coopernek minden oka megvolna rá, hogy nagy legyen az arca. A helyzet természetesen épp az ellenkező. Amikor megválasztották a legszexibb élő férfinak, eleinte kifejezetten feszengett (bár aztán megenyhült, és már csak viccesnek érezte a dolgot – nem semmi), színészi sikereit pedig még véletlenül sem a tehetségnek tulajdonítja, hanem a személyiségének. Egész pontosan annak, hogy szereti az emberi társaságot, és bárhol tud aludni, ami szerinte igazi képesség. Hát, ha ő mondja…

A ma 42 éves Bradley Cooper minden szempontból fordítva van bekötve

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top