nlc.hu
Sztárok
Két gyermeke is gyászolja Mohamant

Két gyermeke is gyászolja Mohamant

Egy fia és egy lánya született a rappernek az évek során két anyától. A zenész egyik gyermekével sem tudott annyi időt tölteni, amennyit szeretett volna.

A fia idén már huszonnégy éves lesz, a kislány pedig öt. Mohaman anno a Borsnak mesélt a kapcsolatairól, illetve a múltját beárnyékoló problémákról. “Az első há­zasságomból van egy 23 éves fiam. Vele sajnos nem foglalkoztam eleget, amikor kicsi volt, mert akkoriban az összes pénzem elvertem bulizásra. Egy durvára sikerült éjszaka után döbbentem rá, hogy semmi értelme az egész hedonizmusnak. Letettem egyből a szereket, elkezdtem a fénytesttel, energiagyógyászattal, sámánizmussal, a ninccsel és a semmivel, illetve a dimenzióutazásokkal ismerkedni. Egy energiagyógyászat-tanfolyamon megismerkedtem egy lánnyal” – mondta a rapper.

“Ő adott életet a kislányomnak, aki ötéves lehet mostanság. Nagyon apás, de mégis csak ritkán láthatom. Sajnos ugyanis az ő anyukája is otthagyott. Egy ideig tűrte, hogy hallom az Univerzum hangjait, később viszont már bekattantnak nézett.” Moha hozzátette, édesanyja tanácsára pszichiátrián is kezelték, mert az asszonyt nyugtalanította, hogy fia hangokat hall.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top