nlc.hu
Sztárok
Őt veszi feleségül Nagy Ervin – Borbély Alexandra álmai nője

Őt veszi feleségül Nagy Ervin – Borbély Alexandra álmai nője

Amikor kiderült, hogy Nagy Ervin és a kislánya édesanyja szakítottak, akkor felgyorsultak az események. A színész és új szerelme, Borbély Alexandra már össze is költöztek.

Decemberben derült ki, hogy Nagy Ervin tíz év után szakított Váczi Rozival. Igaz, helyesebb, ha úgy fogalmazunk, a nyilvánosság előtt ekkor jelentette be a színész, hogy már nincs együtt a gyereke anyjával. “A szakításunk nem új keletű dolog, Rozival egy éve megállapodtunk, hogy külön utakon folytatjuk tovább. Azóta mindketten új életet kezdtünk, amelyben természetesen a kislányunknak, Lolának ugyanolyan helye van, mint amikor még együtt voltunk az anyukájával. Lolát ugyanúgy imádjuk mindketten…”

Ezután nem sok idő telt el, amikor felvállalta Nagy Ervin az új kapcsolatát. Eleinte csak annyit lehetett tudni, hogy Borbély Alexandrával együtt szoktak dolgozni, most viszont a BEST magazinnak először mesélnek a megismerkedésükről és a magánéletükről egy páros inetrjúban.

“Hálás vagyok a volt páromnak, csodálatos embernek tartom, mert partner volt abban, hogy ki tudjam alakítani az új életemet.”

Ebbe beletartozik az is, hogy Lola már megsimerte Alexandrát, vagy ahogy Nagy Ervin nevezi a párját, Szandrát. A pár már együtt él, és ahogy a színész elmesélte, valóban akkor ismerte meg az új szerelmét, amikor még együtt volt a gyereke anyjával. Mostanra letisztult a kép, és a BEST-nek már a házassági terveikről és gyerekvállalásról beszélt a két színész. Nagy Ervin

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top