Sztárok

Demcsák Zsuzsa kedvenc testrésze szép méretes

Rengetegen bókolnak Demcsák Zsuzsának, akit több tévénéző nevezett már az egyik legszebb műsorvezetőnek. Most az is kiderült, ő maga melyik testrészét szereti a legjobban.

Demcsák Zsuzsa a Vigyázat, gyerekkel vagyok! műsorban kicsit beégett, ahogy ő maga fogalmazott, de igazából az egészet jó mókának fogta fel.

“Való igaz! A Vigyázat, gyerekkel vagyok műsorban szembesültem azzal, h a lányom szerint soha nem fürdök. Ők valóban nem látják a napi rituálém 4.30kor, hiszen alszanak. Én pedig mindennap fürdök, és hajat mosok – ez pedig nem magyarázkodás” – írta a Facebook-oldalán Demcsák Zsuzsa, a szövegbe pedig több szmájlit (mosolygós fejet, ilyeneket: ????????????) tett, hogy jelezze, érti a humort. 

Demcsák Zsuzsa kedvenc testrésze szép méretes

De nem csak a tisztálkodási szokásai “szorultak magyarázatra”. Amikor a műsorvezető a lányával nagy egyetértésben megjelölte, melyik a kedvenc testrésze. 

Demcsák Zsuzsa kedvenc testrésze szép méretes

“Édesapám engem mindig a nyakam alapján becézett, Nofertitinek hívott sokszor, mert nagyon hasonlítok szerinte az egyiptomi hercegnőre. És ezt tudják a gyerkők is, hogy a hosszú nyakam miatt hív így” – mesélte el a műsorvezető. 

Demcsák Zsuzsának eddig inkább a dekoltázsát, hosszú lábát dicsérték, vagy hogy olyan alakja van, hogy mindent felvehet. Ki gondolta, hogy éppen ez a kedvenc testrésze? Ehhez egy Vigyázat, gyerekkel vagyok! kellett. 

Neked is ez a legfeltűnőbb Demcsák Zsuzsán? Szavazz!

Demcsák Zsuzsa kedvenc testrésze szép méretes

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése