nlc.hu
Sztárok
23 év után elvált R. Kárpáti Péter

23 év után elvált R. Kárpáti Péter

A Barátok közt egykori sztárja, R. Kárpáti Péter 23 év házasság végére tett pontot, és azóta már újra szerelmes. Új párjával épp összeköltöznek, ám a színész már le is lép Vietnamba.

A napokban ért véget hivatalosan is R. Kárpáti Péter tavaly óta húzódó válása, írja a Blikk. A színész és volt felesége barátságban válnak el, annak ellenére, hogy 2008-ban egyszer már szétmentek. “Bizonyos értelemben felszabadító érzés, hogy a köztünk lévő szeretet megmaradt, de ez kevés ahhoz, hogy összetartson egy házasságot. Be kellett látnom, hogy nagyon különböző az életfelfogásunk, a világhoz való viszonyunk, az emberi kapcsolataink megítélése” – nyilatkozta tavaly a Story magazinnak a színész, aki hangsúlyozta, nem egy harmadik fél miatt ért véget kapcsolatuk.

23 év után elvált R. Kárpáti Péter

Azóta eltelt egy év, és R. Kárpáti Péter ismét szerelmes. Új barátnőjével már össze is költöztek, de ennél többet egyelőre nem lehet tudni a kapcsolatról. “Még friss a dolog, a nagy nyilvánosság elé nem is szeretnénk még kiállni” – mondta a színész.

Az új pár azonban nem élvezeti sokáig egymás társaságát, R. Kárpáti ugyanis kiutazik a TV2-vel és lányával a távol-keletre, ahol egy reality műsorban napi egy dollárból kell öt hét alatt egy ötezer kilométeres túrát teljesíteniük. A színész még nem érezte át teljesen ennek a súlyát. “Annyi minden történt velem az elmúlt négy hónapban, hogy még időm sem volt izgulni. De így, az utazás előtt azért elgondolkodtam, hogy vigyek-e magammal villanyborotvát” – viccelődött Péter.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top