Sztárok

A TV2 visszaszerezheti Gundel Takács Gábort

Visszatér az Áll az alku a TV2 képernyőjére, a csatorna pedig nem mást szeretne a műsor élén látni, mint a legendás házigazdát, Gundel Takács Gábort.

Folyamatosan új műsorokról tárgyal, nyilatkozta Gundel Takács Gábor azután, hogy távozott az MTVA-tól. Mindenki arra volt kíváncsi, hogyan tovább? “Sok-sok régi kollégámmal, egy régi csapattal tervezgetünk sok mindent, akikkel régóta együtt dolgozunk. Nemcsak a Maradj talpon!-t, de még az Áll az alkut is együtt csináltuk. Szeretnék ezekkel az emberekkel jó műsorokat csinálni” – mondta sokat sejtetően Gundi.

A TV2 visszaszerezheti Gundel Takács Gábort

A Bors úgy tudja, a TV2 pont ezzel kereste meg Gundel Takács Gábort. Vagyis újraindítanák az Áll az alkut, ami legszebb napjain még a konkurens Barátok köztöt is meg tudta verni nézettségben. A lap azt írja, az első tárgyalások még nem vezettek eredményre, de a felek azzal váltak el, hogy lesz folytatás.

“Ez megfelel a valóságnak, megerősítem, hogy én is egyike vagyok azoknak, akiket megkerestek. Igen, velem is tárgyaltak, de még nincs mit bejelenteni. Ha lesz mit, akkor természetesen ezt megtesszük” – mondta Gundel. A TV2 ugyanerre a kérdésre kitérő választ adott.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése