Sztárok

Durvul a Házasság első látásra: Rita és Zoli összeomlottak

Hamar eljutott a sztori odáig, hogy a Házasság első látásra szereplői között a feszültség már-már elviselhetetlen. A tegnapi adás után Rita és Zoli kapcsolatára nem mernénk nagyobb összeggel fogadni.

Igen, a Házasság első látsára szereplője, Rita az első adásban kihúzta a gyufát, a nézők jelzőit inkább fel sem sorolnánk, mivel a legkedvesebb a hisztis nőcske volt.

Zolival a kapcsolata nem indult túl jól, hiszen Rita azért sírt, mert a férje azonnal szimpatikusnak találta, amit ő nem tudott viszonozni. Zoli igyekezett is az ara kedvében járni, ám Ritánál nem igazán ért cél a próbálkozása. Olyannyira nem, hogy a párizsi nászút igazi drámába csapott át, amikor Zoli felesége szemébe mondta, mit is gondol a viselkedéséről.

Összeomlott Rita és Zoli - a Házasság első látásra nem

“Nem értem Rita, logikátlan amit csinálsz. Szerintem azért jöttél el Párizsba, mert olyan szinten haragudtak rád a rokonaid, barátaid, mert faképnél hagytál az esküvőn, hogy ha nem jöttél volna el, akkor nemcsak a szüleid, hanem a fél ország megutált volna” – mondta el kendőzetlen véleményét Zoli, aki Ritának azt is felrótta, hogy reakciói nem őszinték, szerinte a felesége egyszerűen hazug. Rita ezen olyannyira kiborult, hogy a nap nagy részét a szállodai szobában töltötte, pityeregve.

“Ez számomra egy hatalmas bántás, nem is tudom hogy tudok ezen túllépni. Szerintem nincs olyan emberi kapcsolat, amiben, ha a bizalom nincs meg, akkor az működhet. Azóta én itt pihenek, nagyon nem érzem jól magam. Fogalmam sincs, hogy Zoli hol van, de most úgy érzem, hogy nem leszünk együtt” – árulta el Rita miután kisírta magát, miközben Zolinál is eltört a mécses amíg egyedül rótta Párizs utcáit.

“Én ezt egy katasztrófális helyzetnek érzékelem. Milyen jó lenne, ha ezt egy olyan lánnyal élném át, akinek fontos vagyok. Nem tudom, hogy ebből így lesz-e még valami”– könnyezte meg a Házasság első látásra eddigi történéseit Zoli. Hogy miként alakul a pár kapcsolata, kiderül a következő epizódból. 

Összeomlott Rita és Zoli - a Házasság első látásra nem

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése