nlc.hu
Sztárok
Ágyból posztolt közös képet Oroszlán Szonja és Szabó Győző

Ágyból posztolt közös képet Oroszlán Szonja és Szabó Győző

Már javában zajlik a Valami Amerika 3 forgatása. Mi pedig nem maradunk kulisszafotók nélkül, hiszen a színészek lelkesen mutogatják a stáb mindennapjait.

A napokban elkezdődött a Valami Amerika 3 forgatása. Bizony, az első Herendi-film óta 15 év telt el – a színészek nagyon sokat változtak, de a stáb a régi maradt. Az első napokon régi ismerősként köszöntötték egymást, és egyből belevágtak a munkába. Azóta pedig szinte naponta posztolnak egy-egy kulisszafotót, amelyen láthatjuk, milyen jól szórakoznak a dolgos hétköznapokon. 

Oroszlán Szonja lelkesen posztol, több fotót is megosztott már, többek között filmes partneréről, Szabó Győzőről is. 

Mint már korábban megírtuk, a tervek szerint a 2001-ben és 2008-ban bemutatott első két részhez képest jóval több akciójelenet lesz a harmadik részben. A történetről még nyilván nem sokat tudni, csak annyit, hogy Bala bandájának vetélytársaként feltűnik egy másik bűnszövetkezet. Az alkotók a mozibemutatót 2017 végére, de legkésőbb jövő februárra tervezik.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top