Sztárok

Istenes Bence besokallt az állandó költözködéstől

Istenes Bence, a Survivor műsorvezetője arról mesélt a Blikknek, hogy párjával, Csobot Adéllal néha nehezen viselik a kétlaki életmódot Budapest és Köln között, de még nem döntötték el, hol telepednek le.

Istenes Bence a Blikknek elárulta, ahogy idősödik, egyre nehezebben viseli a költözködést, de párjával, Adéllal még nem döntötték el, hol állapodnak meg.

“Amióta felettem is telnek az évek, egyre nehezebben viselem a költözködést. Bár gyerekkorom óta megszoktam, hogy utazgatok az országok közt, de már szeretnék én is lassan megállapodni. Amióta kiköltöztünk Kölnbe, már három albérletben laktunk, és akinek gyereke van, az pontosan tudja, hogy vele együtt átcuc­colni még nehezebb. Szeptembertől ismét új lakásba költözünk…..Szeretném a német televízióban is megvalósítani az álmaim, de közben azért nem szakadtam el a hazai mé­diától, továbbra is láthatnak majd a nézők az RTL Klubon. Adél pedig rendszeresen visszajár a színházba és fellépni Magyarországra, így egyelőre magunk sem tudjuk, hogyan alakul a jövőnk” – mondta Istenes Bence.

Istenes Bence besokallt az állandó költözködéstől

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top