Sztárok

A 49 éves Fejős Éva fél évvel a szülése után bomba formában van

Húsz éve volt együtt a párjával Fejős Éva, amikor várandós lett az immár nyolc hónapos kislányával, Lindával. Az írónő nem hagyott fel korábbi életvitelével, ugyanúgy utazgatnak, csak már a kicsi Lindával együtt – írja a Bors.

Fejős Éva 8 hónappal ezelőtt adott életet első gyermekének. Az anyuka nagyon szerencsés, hiszen elmondása szerint Linda nagyon jó kisbaba, Éva az éjszakai virrasztásokat hírből sem ismeri, és korábbi életvitelével, az utazással sem kellett felhagynia a baba miatt. Az írónő ráadásul már alakját is visszanyerte – írja a Bors.

Fotó: borsonline.hu

Az volt a szerencsém, hogy nem voltam kívánós. Tizenkét kilót híztam, könnyen le is ment, pedig csak négy hónapig szoptattam. Ahogy megjött újra a menzeszem, attól kezdve Linda nem fogadta el az anyatejet. Heti kétszer futok, ezt a számot igyekszem majd növelni, mert az izmaimat még hiányolom – mondta Fejős Éva.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top