Sztárok

Erős Antónia szép a menyasszonyi ruhában

Éppen húsz évvel ezelőtt sok minden változott Erős Antónia életében: akkor lett az RTL Klub híradósa, és ugyanabban az évben ment férjhez. A mostani évfordulón pedig kedves ajándékkal lepte meg a férje.

Annak idején nem volt hagyomás értelembe vett leánykérés, Erős Antóniát mégis meglepte a párja. „A leánykérés természetesen jött: két évvel később felvetette, mi lenne, ha összeházasodnánk” – kezdte az RTL Klub híradósa, aki a BEST magazinnak mesélt a 20. házassági évfordulójáról.

„Nem mondanám, hogy kalsszikus, romantikus leánykérés volt, de sikerült meglepnie. Korábban nekem már tetszett egy gyönyörű, háromféle aranyból készült gyűrű, és amikor elmentünk az ékszerézhez megnézni, eljátszatta a tulajdonossal, hogy már eladták. Egy vacsoránál azonban egyszer csak előkerült, pedig nem is sejtettem, mire készül…”

Az idei évfordulón nem csapott a pár nagy felhajtást, bár elutaztak Szekszárdra, nem kettesben tették, hanem a barátokkal és a családdal. Az utazás pedig inkább Erős Antónia születésnapjáról szólt, ahová a család és a barátok együtt utaztak velük. „Nem szeretünk ömlengeni, de a férjem erre az évfordulóra azért csináltatott egy ugyanolyan csokrot, amilyen az esküvőnkön volt, annyi különbséggel, hogy most vörös rózsákból készült, nem pedig fehérből.”

Antónia a férjével való kapcsolatáról és a magánéletének részleteiről az évforduló kapcsán Bestnek mesélt. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top