
Erős Antóniát csütörtök délelőtt a Kunigunda utcai épületben látták, ahol sétált a folyosón, sőt a büfébe is beült. Az RTL Híradó műsorvezetőjének a köztévében való felbukkanása találgatásokat indított el az esetleges átigazolásáról – írja a Blikk.
Időközben azonban kiderült, mit keresett a közmédia épületében. Ő maga árulta el a lapnak.
Elmondása szerint vendégként járt az épületben, mert 8 év után először behívták egy műsorba. „Az ország cukormentes tortája volt a téma, amiatt voltam bent a Család barát című műsorban, mint az Egy csepp figyelem Alapítvány alapítója” – mesélte Erős Antónia, aki a műsorvezető Rátonyi Kriszta és Forró Bence vendégeként beszélt erről a témáról a Duna TV-n.
Az RTL sztárműsorvezetője azonban nem hagyta el rögtön az épületet az élő adás után, hanem nosztalgiázott egyet. 1997-ben ugyanis az akkor még RTL Klub névre hallgató csatorna ebből az épületből sugárzott először. „Ugyanazokon a folyosókon sétáltam végig, ahol 29 éve” – elevenítette fel.
Így változott Erős Antónia frizurája az évek alatt:




Erős Antóniát tartják a leghitelesebb sztárnak
Szavazást indított májusban a story.hu. Azt a sztárt keresték, aki – az olvasóik szerint – a leginkább hű maradt az elveihez. A címet a szavazás alapján végül Erős Antónia nyerte el, a híradós magasan verte a mezőnyt.
Az RTL műsorvezetője örömmel fogadta, hogyan gondolkoznak róla az emberek, jóleső visszaigazolásnak éli meg. „Miután lassan 30 éve képernyőn vagyok, és nem változtatgatom a véleményem, következetesnek tartom magam. Persze vannak kérdések, amikben meg lehet győzni, de az értékrendem stabil. Ha pedig vannak elveid a hivatásodban is, amiket követsz, például, hogy a híradó műfaja megköveteli a független tájékoztatást, és nem lehet személyes véleménnyel befolyásolni a nézőket, az megmutatja, milyen ember vagy. Jóleső visszajelzés ez nekem, ami simogatja a lelkem. Más kérdés, hogy egy ilyen ’megmérettetésre’ nem lehet felkészülni. Vagy van egy ilyen kialakult kép rólad, vagy nincs. Úgy tűnik, ahogy én szeretek élni, és amit képviselek, az az emberek szemében találkozik a hitelességgel. Ez pedig egyrészt arról szól, hogy nem nyilvánulok meg olyan témákban, amikhez nem értek, amire viszont van rálátásom, ott kampányolok” – reagált.
Kiemelt fotó: Olajos Piroska/Fotócentrál