nlc.hu
Sztárok

„Nagyon jól kerestem” – Erős Antónia 14 évesen már saját magát finanszírozta, méghozzá meglepő munkával

Erős Antónia elárulta, hogyan keresett pénzt már 14 évesen. Esküvőkön és temetéseken lépett fel, ebből finanszírozta utazásait.

Erős Antónia aktívan dolgozott középiskolai évei alatt, méghozzá nem is akármit. A Neshama Tv-nek adott interjújában elárulta, hogy esküvőkön és temetéseken lépett fel.

„Esküvőkön és temetéseken szavaltam meg orgonáltam, és nagyon-nagyon jól kerestem” – mondta a híradós.

„Az esküvővel csak azért tudtam esetleg jobban keresni, mert ott szavaltam is, meg orgonáltam is, és akkor az nyilván több pénzt hozott. Éveken keresztül a barátnőm anyukájának köszönhetően, aki anyakönyvvezető volt Szigetváron, megvolt a zsebpénzem, és abból tudtam nyaralni, utazgatni, legalábbis belföldön, vagy venni magamnak ruhákat” – mesélte, hozzátéve, hogy keresetének köszönhetően nem is volt szükséges, hogy szüleitől zsebpénzt kérjen.

Erős Antóniát választották a leghitelesebb sztárnak

Nemrég egy online szavazáson egyébként Erős Antóniát választották meg az ország leghitelesebb sztárjának, aki leginkább hű maradt az elveihez.

„Miután lassan 30 éve képernyőn vagyok, és nem változtatgatom a véleményem, következetesnek tartom magam.

Persze vannak kérdések, amikben meg lehet győzni, de az értékrendem stabil. Ha pedig vannak elveid a hivatásodban is, amiket követsz, például, hogy a híradó műfaja megköveteli a független tájékoztatást, és nem lehet személyes véleménnyel befolyásolni a nézőket, az megmutatja, milyen ember vagy” – reagált Erős Antónia.

Erős Antónia

Erős Antónia (Forrás: Schumy Csaba)

Jóleső visszaigazolásnak éli meg a történteket

„Jóleső visszajelzés ez nekem, ami simogatja a lelkem. Más kérdés, hogy egy ilyen ’megmérettetésre’ nem lehet felkészülni. Vagy van egy ilyen kialakult kép rólad, vagy nincs.

Úgy tűnik, ahogy én szeretek élni, és amit képviselek, az az emberek szemében találkozik a hitelességgel. Ez pedig egyrészt arról szól, hogy nem nyilvánulok meg olyan témákban, amikhez nem értek, amire viszont van rálátásom, ott kampányolok.

Ilyen többek között a cukorbetegség, az iskolai bántalmazás vagy a női jogok. Másrészről tartózkodom attól, hogy bármilyen politikai véleményt formáljak nyilvánosan. Illetve nem változtatok abban sem, hogy a családomat nem szerepeltetem. A férjem 27 éve ragaszkodik ahhoz, hogy a háttérben maradjon. Valószínűleg mindezek összessége adja azt, hogy az emberek úgy érzik, nem vagyok köpönyegforgató. És ezek a nem várt visszajelzések a legkedvesebb dolgok az életben” – mondta el a híradós a szavazás eredményéről.

Ez is érdekelhet Kulcsár Edina Megnézem

Kulcsár Edina (Forrás: Birton Szabolcs)

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top