nlc.hu
Sztárok
Marton László válaszolt Sárosdi Lilla állítására

Marton László válaszolt Sárosdi Lilla állítására

A Vígszínház egykori igazgatója, mostani főrendezője azután szólalt meg, hogy Sárosdi Lilla őt nevezte meg szexuális zaklatójaként.

Reagált Marton László, a Vígszínház egykori igazgatója Sárosdi Lilla állítására, amely szerint a férfi 20 évvel ezelőtt molesztálta a színésznőt egy autóban. Marton László rövid közleményében mindent tagad.

Sárosdi Lilla állítása minden valóságalapot nélkülöz. Rágalom! Ezért kénytelen vagyok a megfelelő lépések megtételére.

Sárosdi Lilla a Harvey Weinstein-botrány után állt a nyilvánosság elé azzal, hogy színészi pályája elején őt is zaklatta egy színházigazgató. Napokig nem árulta el, kiről van szó, de csütörtökön kimondta a nevét. Úgy érezte, tartozik ezzel azoknak, akik kiálltak mellette az ügyben.

Marton László most a Vígszínház főrendezője (Fotó: Vígszínház)

A zaklatásról beszámoló posztjában a színésznő azt írta:

„Egy fehér BMW-ben ültem, mellettem a nagyrendező, a kedves barát a volánnál. A Margit hídnál – sosem feledem a képet – oldalra nézek, látom a Parlamentet és előttem a nagyrendező térdel a kocsiülésen, letolt sliccel, pici, löttyedt hímtagja limbál a szemem előtt. »Puszild meg!« – hallom az instrukciót. Elsírtam magam!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top