Sztárok

Szilágyi István fia bosszújától tart – Lópici Gáspár drámája folytatódik

A bíróságon találkozott a bántalmazó és a bántalmazott, vagyis Szilágyi István és fia, Péter. A családi drámájuk egyre mélyül.

Az egykori Lópici Gáspárnak már nem fájnak a fia ütései által szerzett sérülései, és kész megbocsátani a fia tettét, de Péter nem kér a bocsánatból. Ugyanis Szilágyi István vallomása az, ami miatt Péter még jó ideig rács mögött marad, pedig a színész igyekezett minden megtenni a fia szabadulásáért. A Story magazin legfrissebb számából ez derült ki.

Szilágyi István a verés után kórházba került, ott az orvos értesítette a rendőrséget a történtekről

Részletekről a Story írt korábban is

Pedig Szilágyi még a vallomását is megváltoztatta, és bár korábban elmondta, a fia ököllel verte majd 15 percen keresztül, most azt állította: egy farakásra zuhant, attól sérült meg. A bíróság azonban nem hitt neki, bármennyire szívszorító volt is hallhatni a színész magyarázkodását. A szomszédok szerint ennek meglesz a böjtje, ha a fiút szabadlábra helyezik.

„Nagyon is fél István, hogy a fia bosszút fog állni. Mindenki biztos benne, hogy újból ütni fog, és akkor már nem mer majd se orvoshoz, se a rendőrséghez fordulni a megfélemlített színész.”

Szilágyi eddig nem látogathatta a fiát a börtönben, mivel a sértett fél, nem látogathatja meg a bántalmazót. A színész azt mondja, kész a legfelsőbb bírósághoz is fordulni. „Elgondolkodtam a legrosszabb lehetőségen, hiszen sokan riogatnak minket azzal, hogy Péter akár éveket is kaphat. Amennyiben a végén kedvezőtlen ítélet születik, felveszem a kesztyűt, és elmegyek a végsőkig, hogy kihozzam őt. Ha kell, a legfelsőbb bíróságot is bevonom…” – mondta korábban Szilágyi, akinek hiányzik a fia és bármit megtenne azért, hogy kikerüljön a börtönből. Pétert jelenleg csak az édesanyja látogathatja. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top