Sztárok

Szomorúan végződött Szilágyi István fiának bírósági tárgyalása

Legalábbis a család így értékelte, mert Szilágyi István fia börtönben marad. A színész most is a fiát védte, furcsa történettel állt elő.

Szilágyi István fia, a közel hat hónapja előzetes letartóztatásban lévő vádlott nem ismerte el bűnösségét, s vallomást sem tett, a korábbi kihallgatásakor felvett jegyzőkönyvet idézte a bíró. Eszerint az idős színész elesett, rázuhant a tűzifára, így sérült meg.

Szilágyi István júniusi vallomásában beszámolt róla, nem tudott védekezni, amikor Péter 15 percen át ütötte az arcát és a mellkasát, hiába kérlelte, hogy hagyja abba. Ezután mentek feleségével a háziorvoshoz, aki mentőt hívott a színészhez. Szilágyi István ezúttal azt mondta a bíróságon, erre a vallomásra nem emlékszik, így nem is tartja fent. Új vallomást tett. Nem tagadta, előfordult, ököllel ütötte őt Péter, ám állítja, ez csupán játék. „Kisgyerekként panaszkodott, hogy bántják a nagyobbak. Akkor megtanítottam verekedni. Amikor engem ütött, az is csak játék volt, nem azt jelenti, hogy verekszünk” – idézi a Blikk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top