Sztárok

Fejlemények Szilágyi István fiának ügyében

Súlyosbító körülmény merült fel Szilágyi István fiának ügyében. Mindennek ellenére a színművész továbbra is azt szeretné, ha a fia minél hamarabb hazatérhetne a börtönből.

Szilágyi István fia előzetes letartóztatásban van, amiért bántalmazta idős édesapját. A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség vádat emelt a férfival szemben a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt – tudta meg a Bors a főügyészség sajtószóvivőjétől. Ez azt jelenti, hogy bíróság előtti elszámoltatásánál súlyosbító tényező lesz Péterrel szemben az, hogy 79 éves édesapja kora és gyengesége okán képtelen volt védekezni a súlyos ütések ellen.

Szilágyi István  mindezek ellenére továbbra is a fia pártját fogja, és még mindig azt mondja, semmi rossz nem történt. Sőt egészen meglepő gondolatai támadtak a börtönbe zárás hírével kapcsolatban. “Nem akart bántani, játszottunk. Tudok róla, hogy bent tartják. De majd én teszek róla, hogy ne így legyen. Majd én kijárom az ügyét!” – mondta a lapnak a Szilágyi István, aki hangsúlyozta, szeretné, ha Péter mielőbb hazamehetne.

Erre szerencsére jó ideig aligha lesz lehetőség. A főügyészség tájékoztatása szerint ugyanis a vádlott a vádirat benyújtásakor is előzetes letartóztatásban volt, a kerületi ügyészség pedig a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság a kényszerintézkedést az ügydöntő határozat kihirdetéséig tartsa fenn. Vagyis Pé­ter addig marad a zárkában, míg a bíróság nem dönt végleges büntetéséről. Ez egyébként egytől öt évig terjedő szabadságvesztés is lehet.

Fejlemények Szilágyi István fiának ügyében

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top