Sztárok

Bundy Gergő: Ez egy rémálom volt

A Konyhafőnök VIP a végéhez közeledik, a versenyzők pedig már érzik, hogy most bele kell húzniuk, különben kiesnek. Annyira stresszelnek, hogy már kapkodnak, és bizony, ennek meglesz a következménye.

A Konyhafőnök VIP mai adásában a kiesési szakasszal folytatódik a középdöntő. Ezúttal csapatban és egyéniben is bizonyítani kell a versenyzőknek. A csapatos feladatok az eddigiek alapján nem kedveznek a hírességeknek, mert mindig volt valami, amin össze tudtak veszni. Dobó Ági sírt is a verseny során, de Lakatos Márk is került már kínos szituációba, amikor összeveszett Anger Zsolttal. A két csapat közül a pirosak – Dobó Ági, Bundy Gergő, Dombi Rudolf és Lakatos Márk – igencsak izzasztó helyzetbe kerülnek, amikor a séf háromfogásos menüsorát próbálják meg rekonstruálni. A nagy hajtásban elcsúsznak az előkészülettel.

Először a desszert, majd az előételnek szánt karfiol látja ennek kárát. A nagy hajtásban ugyanis utóbbira senki nem figyel, így az odakap. „Az utolsó néhány perc egy rémálom volt. Egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy el fogunk készülni, mert nemhogy egy-két elem hiányzott, hanem voltak olyan főelemek, amik egyáltalán nem voltak meg” – mondta Bundy Gergő, aki leginkább a rizottóra koncentrált.

Mindeközben Márk és Rudi is ádáz harcot vívtak, hogy az étel időre elkészüljön, ám a feladat befejezése előtt hét perccel Dobó Áginak azzal kellett szembesülnie, hogy szinte semmi sincs tálalható állapotban. „Kezdjétek el idekészíteni, ami kész van, kérlek! Hét perc van, és még nem tálaltunk semmit” – aggódott Ági, akinek csapattársai őrült kapkodásba kezdtek. Hogy végül sikerült-e időre befejezniük a feladatot, kiderül ma 18:55-től az RTL Klubon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top