Igazán jó történeteket kevesen tudnak kitalálni, de az igazán jó történeteket igazán jól befejezni még ennél is kevesebben tudják – bizonyíték erre számos film és sorozat, amit lelkesedve néztünk végig, hogy aztán az egész élményt megkeserítse (vagy épp -savanyítsa) egy olyan befejezés, amely nemcsak az előzményekhez, hanem úgy általában a nívós történetmesélés hagyományaihoz is méltatlan. Íme a legrosszabb példák (vigyázat, spoilerhegyek!).
Eredet
Ha túltesszük magunkat az alapkoncepción, miszerint úgy lehet kilopni az emberek fejéből bármilyen titkot, hogy az álmaikba behatolva akciózunk és lövöldözünk, mintha csak egy számítógépes játékban (vagy egy pörgős Christopher Nolan-produkcióban) lennénk, a sztori lenyűgöző. Na de a befejezés… A 43. születésnapját nemrég ünneplő Leonardo DiCaprio figurája, Dom ugyebár abból tudja meg, hogy álomban van-e éppen, vagy a valóságban, hogy a pörgettyűje megállíthatatlanul pörög vagy felborul-e, a film végén azonban egyszerűen elsötétül a kép, miután megpördítette. Persze, tudjuk, „a nézőre van bízva”, hogy igaz-e a happy end, vagy csak álom – de a mi szótárunkban ez annyit tesz, hogy az alkotó nem tudta befejezni a sztorit, az pedig elég szomorú.
Fotó: Profimedia
Lost
A titokzatos szigeten lezuhant repülőgép utasainak története kezdettől fogva tele volt válasz nélkül maradó kérdésekkel és indokolatlan misztikummal, úgyhogy sokan eleve nem is vártak tisztességes befejezést a Losttól, de a zárás így is az egyik legmegosztóbb finálé a tévétörténetben. És hát valljuk be, az azért tényleg büdös, amikor hat évadon át csigázzák a nézőket, de a végkifejlet csak hosszadalmas és erőltetett magyarázatok árán értelmezhető, vagy azzal védhető, hogy jó, jó, tényleg logikátlan lett, meg lapos is, de itt nem is a sok rejtély volt a lényeg, hanem az emberi sorsok és kapcsolatok ábrázolása.
Fotó: Profimedia
A falu
Egy tizenkilencedik századi falu, ahonnan senki nem teheti ki a lábát, mert a környező erdőt vérszomjas szörnyek lakják, akik minden behatolóval végeznek – ez aztán kiváló kiindulási alap egy jó sztorihoz, igaz? Hogyne, csak aztán a végén kiderül, hogy valójában a huszadik században vagyunk, a szörnyek pedig a falu elöljárói, akik fizetnek a külvilágnak, hogy kis közösségükkel zavartalanul el tudják hitetni a meséiket zárt mikrokozmoszukról, amit végtelen gyászukban teremtettek. És ha ez az ócska fordulat még nem lenne elég, az egészet a nagy revelációként tálalt ócska fordulatok mestere, M. Night Shyamalan rendező rágja a szánkba egy mellékszereplő bőrébe bújva. Brrr.
Fotó: Profimedia
A tökéletes trükk
A tökéletes trükk két bűvész rivalizálásának lenyűgöző történeteként indul – mind a mutatványok, mind pedig az emberi kapcsolatok ábrázolása izgalmas, és a film roskadozik a kiváló színészektől a rossz bohócból világsztárrá vált Hugh Jackmantől és Christian Bale-től a vásznon is felejthetetlen David Bowie-ig. Csakhogy a vonat kétszer is kisiklik: már az is elég bántó megoldás, hogy Nikola Tesla karakterével és a klónozógépével behozzák a sztoriba a természetfelettit, de az igazi kegyelemdöfés az, hogy kiderül, a masinával trükkjei közben önmagát másolgató Angier ellenfele, Borden valójában nem egy ember volt, hanem egy ikerpár. Ez talán a leggyengébb filmes szemfényvesztés „az egész csak egy álom volt” című panel után.
Fotó: Profimedia
Dexter
A „jó ügyek” szolgálatában álló sorozatgyilkos a tévétörténet egyik legragyogóbb karaktere, és a Dexter az első évadokban elegánsan fel is tudott nőni hozzá, hiszen remekül bontogatta a figura sztoriját. Tette mindezt ugyanakkor csupán azért, hogy a végén romba döntsön mindent, amit felépített – mi másképp legalábbis nem tudjuk értékelni azt, hogy a sorozatot életben tartó és izgalmassá tevő összes feszültséget sutba dobva a fináléban a főhős semmilyen módon nem vezekel, sőt számot sem vet a tetteivel, hanem egyszerűen eljátssza a saját halálát, aztán elmegy favágónak.
Fotó: Profimedia
Jelek
Ha a James Bond-filmre vágyó Christopher Nolant még egyszer jelöltük az Eredet után A tökéletes trükkel, akkor M. Night Shyamalan sem szerepelhet csak egyszer az összeállításunkban. Nehéz választani, de legyen a másik film tőle a Jelek, amelynek a biztató kezdet után szintén többszörösen idegtépő a befejezése. A földet megszálló idegenek egyik pillanatról a másikra úgy döntenek, hogy mégsem pusztítják ki az emberiséget, hanem hazamennek? Nagyszerű. Amúgy pedig meg is halnak, ha víz éri őket, ami épp kapóra jön, mert a főhős családból a kislány mindenhol teli vizespoharakat hagy, így az egyik pont rá tud borulni a bátyját foglyul ejtő példányra? Briliáns. A báty pedig nem hal bele az idegen által kibocsátott gáz belélegzésébe, mert történetesen asztmás, és a támadáskor egy roham miatt nem tudott levegőt venni? Lenyűgöző.
Fotó: Profimedia
Mátrix: Forradalmak
Itt most nemcsak a film zagyva befejezésére gondolunk, hanem az egész filmre, mint a Mátrix-trilógia zagyva befejezésére – az őrület már valahol az Újratöltve remekbe szabott történetében elkezdődött, de itt hág a tetőfokára a gyereket nevelő és a való világban élő emberekbe bújó programokkal meg a főhőssel, aki azután is lát mindent (csak épp arany lángnyelvek formájában), hogy elektromos vezetékkel kiégették a szemét. A pontot az i-re mindenesetre így is a finálé fináléja teszi fel: Neo teljesítette a küldetését, és bele is halt, de az Orákulum biztosít róla mindenkit, hogy szerinte még visszatér majd. Hogy mi van?
Fotó: Profimedia
