Sztárok

Betörők mérgezték meg Lajsz András kutyáját

Teljesen összeomlott Lajsz András, akit szomorú és megrázó dolog ért, kegyetlenül megmérgezték szeretett kutyáját.

Két nappal ezelőtt szörnyű telefont kapott Lajsz András, aki köztudottan imádta Gordont, a brazil masztiffját.

„Felfúvódva találtak rá az udvaron, szörnyű. Gordon szerelem volt az első látásra, családtag volt, és egyben a legjobb barát. Hathetes kora óta velem volt, képtelen vagyok felfogni, hogy ezt tették vele… Esett az eső aznap, és jól kivehető lábnyomokat is találtunk az udvaron, az oldalsó kapu is nyitva volt, úgyhogy több mint valószínű, hogy be akartak törni hozzánk. A házig nem jutott el a tettes, mert a kiskutyám feltartóztathatta, amíg volt ereje” – meséli a szörnyű eset részleteit Lajsz András. „Bejelentettem a rendőrségen, hogy mi történt, és kértem, hogy nézzenek körül a környéken, hátha elkapják a tettest, de nem tudom, tudnak-e valamit tenni” – mondta szomorúan a Borsnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top