Sztárok

Dobó Ági nyerte a Konyhafőnök VIP-t

Miután tegnap ki derült, Bundy Gergő lett a harmadik a Konyhafőnök VIP-ben, a zsűrinek ma azt kellett eldöntenie, hogy Dobó Ági, vagy Anger Zsolt viszi haza a tízmillió forintot. Nem volt könnyű dolguk.

Nagyon izgalmasra sikerült a Konyhafőnök VIP döntője, amiben Dobó Ági és Anger Zsolt között dőlt el, hogy melyikük lesz Magyarország új konyhafőnöke és ki nyeri majd a 10 millió forintot.

A két döntőst két-két középdöntős segítette vagy néha hátráltatta a három órás főzés alatt. Ágit kuktái Szabó Zsófi és Csordás Ákos voltak, míg Anger Zsolt Lotfi Beginek és Dombi Rudolfnak adta az utasításokat.

Mindkét versenyzőnek egy háromfogásos menüt kellett készítenie. Ági háziasabb, magyaros ízvilágot képviselő ételsort állított össze, míg Zsolt inkább elengedte a fantáziáját és bátrabban nyúlt az alapanyagokhoz.

Ági körtés libamájkrém levest készített, főételnek mangalica roládot álmodott véreshurka-rétesben, míg desszertnek almaformába zárt, hamis túrógombócot tálalt fel a zsűrinek. Ám mivel Ákos leejtette a roládot menet közben, így teljesen át kellett alakítani a főételt.

Zsolt langusztás angol krémmel töltött ekler-fánkot készített előételnek, amit csokival és citromos körítéssel tálalt. Főételnek került fel a Lazac és a Szegedi srác című ételkompozíció, majd desszertnek következett a Gravity nevű sütemény, azaz egy fejre ejtett citromtorta.

A zsűri le volt nyűgözve az amatőr szakácsok menüitől, csak apró tanácsokkal látták el őket a közös kóstolás alatt.

Nagyon nehezen sikerült választania a két döntős között a háromtagú zsűrinek, de nem oszthattak ki két első helyet. Végül Dobó Ágit választották Konyhafőnök VIP győztesének.

Dobó Ági nyerte a 10 millió forintot

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése