nlc.hu
Sztárok
Még hogy elfogytak a példaképek – 21. századi nők, akikre mindenki felnézhet

Még hogy elfogytak a példaképek – 21. századi nők, akikre mindenki felnézhet

Van köztük olyan, aki inkább a karrierjével, és van olyan is, aki inkább az emberi kvalitásaival tűnik ki. A legtöbbjük azonban minden tekintetben kiemelkedő egyéniség.

Sokan mondják, hogy a mai világban már nincsenek igazi példaképek, mert csak percemberek kapnak nyilvánosságot – az pedig ettől függetlenül is tény, hogy a nőknek sok területen nehezebb kitűnniük, mint a férfiaknak, hiába indokolnák ezt az érdemeik. Éppen emiatt is felemelő, hogy köztünk vannak azok, akiket az alábbiakban mutatunk be, ők ugyanis minden ellenszéllel dacolva olyan emberré tudtak válni, hogy csak felnézni lehet rájuk, és viselkedésükkel, tetteikkel erőt is adnak ahhoz, hogy megpróbáljunk a nyomdokaikba lépni.

J. K. Rowling

J.K. Rowling – Fotó: Getty Images

Egyedülálló anyaként, nehéz anyagi körülmények között is kitartott az álma mellett, hogy megírja egy varázserővel rendelkező kisfiúról szóló történetét, ami egy vonatúton jutott eszébe, és akkor sem adta fel, amikor a kész kéziratot sorban utasították vissza a kiadók. Állhatatossága végül sokszorosan megtérült, hiszen a Harry Potter-sorozat olyan sikeres lett, hogy az egész világot átformálta, ő pedig azután sem dőlt hátra, hogy egész generációkkal szerettette meg az olvasást: mintha ennyi nem lenne elég egy életre, a mai napig is csupa jó ügy szolgálatába állítja a hírnevét a gyermekjóléttől a szklerózis multiplex elleni harcig.

Malála Júszafzai

Malála – Fotó: Getty Images

Alig tizenegy éves volt, amikor felemelte a szavát az ellen, hogy a tálibok megtiltották az iskolába járást a lányoknak pakisztáni lakóhelyén, a Szvát-völgyben, és emberjogi küzdelmeivel akkor sem hagyott fel, amikor halálos fenyegetéseket kapott – sőt még az sem tántorította el, hogy tizenöt éves korában merényletet követtek el ellene: csodával határos módon túlélte a támadást, és felépülését követően folytatta a harcot azért, hogy a gyermekek világszerte megfelelő oktatásban részesülhessenek. Nem véletlen, hogy 2014-ben ő lett lett minden idők legfiatalabb Nobel-díjasa, és Barack Obamától Pan Gimunig politikai vezetők egész sora fogadta.

Jennifer Garner

Jennifer Garner – Fotó: Getty Images

Ben Affleckkel kötött házassága kifejezetten csúnya véget ért, hiszen a színész megcsalta, válásuk óta pedig egy másik nővel él, míg ő a mai napig egyedül van. Ennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy Garner vesztesként jött ki a szituációból, sőt. A kapcsolatot olyan higgadtan zárta le, hogy azt tanítani kellene, és azóta is úgy neveli három közös gyermeküket és készíti a filmeket, mintha mi sem történt volna, ugyanakkor egy pillanatig sem játssza meg, hogy nem is érez semmit: ha megkérdezik, azonnal elismeri, hogy nem így képzelte a jövőjét, és ha rajta múlik, nem is marad egyedül, mi több, azt is bevallja, hogy egyelőre képtelen új partnert találni. Őszinte, de diszkrét, józan és elegáns, röviden maga a megtestesült női méltóság.

Ellen DeGeneres

Ellen DeGeneres – Fotó: Getty Images

Ha valaki megmutatta, hogy a humor korántsem férfiprivilégium, az Ellen DeGeneres, akinek gyilkos poénjait nem sokan tudják überelni. Az amerikai show-műsorvezető ráadásul az elsők között vállalta fel, hogy a saját neméhez vonzódik, és akkor sem esett kétségbe, amikor emiatt lekerült a képernyőről – sőt tulajdonképpen a padlóról visszakapaszkodva jutott el karrierje igazi csúcsaira. Amióta pedig ott van, még egy sor jó ügyet is szolgál az állatvédelemtől az AIDS elleni küzdelemig, arról nem is beszélve, hogy 13 éve tartó stabil párkapcsolatával is jó példát mutat.

Ljudmila Ulickaja

Lyudmila Ulitskaya – Fotó: Profimedia

A baskíriai születésű Ljudmila Ulickaja az élő példa arra, hogy egy nő életébe gyakorlatilag minden beleférhet. Pályája kezdetén genetikusként és biokémikusként dolgozott, közben pedig szamizdatok terjesztésével foglalkozott, aztán amikor emiatt a szovjet állampárt megszüntette a munkahelyét, kilenc évre két gyermekének és édesanyja ápolásának szentelte magát – amikor pedig a családi kötelezettségek már megengedték ezt, újra régi szenvedélyére, az írásra helyezte a hangsúlyt, és mára a kortárs irodalom egyik legtöbbre becsült, legismertebb képviselőjévé vált, aki olyan fontos témákat érint műveiben, mint a tolerancia és a modern női szerepek. Ez aztán az életpálya!

Beyoncé Knowles

Beyonce – Fotó: Getty Images

A legtöbben alighanem őt hívnák modellnek a sikeres modern nő szobrához. Az ezredfordulón még csak egy volt a sok népszerű lánycsapat tagjai közül, de aztán kiderült róla, hogy jóval több van benne, mint a társai nagy részében: szólópályára lépve énekesnőként, dalszerzőként és előadóként is a legnagyobbak közé katapultált, és ott is maradt, közben pedig feleségként és anyaként is gond nélkül helytállt. Erre így együtt még a megállíthatatlan Madonna sem volt képes.

Michelle Williams

Michelle Williams – Fotó: Getty Images

Michelle Williamsnek még Jennifer Garnernél is nehezebb dolga volt, hiszen korábbi partnere és gyermeke apja, Heath Ledger tragikus körülmények között és rendkívül fiatalon meghalt, de a színésznő képes volt erős maradni, és higgadtan kezelni a szituációt: a médiától egy időre szinte teljesen elzárkózott, hogy védje a lányát a bulvártól, és azóta is azt helyezi az első helyre, hogy nekik kettőjüknek jó legyen. Magányossága persze nem etalon, de ezzel együtt sem kelti azt a benyomást, hogy boldogtalan volna, az pedig biztos, hogy nem játssza meg magát – ha kiegyensúlyozottságról van szó, kevés jobb példaképet találni nála.

Michelle Obama

Michelle Obama – Fotó: Getty Images

A first lady, aki nemcsak azt mutatta meg a világnak, hogy egy politikusfeleségnek nem kell feltétlenül arra szorítkoznia a nyilvánosság előtt, hogy szépen felöltözve mosolyog a férje mellett, hanem azt is, hogy az aktív szerepvállalásba a komoly ügyek melletti kiállás éppúgy belefér, mint az, hogy elmegy énekelni James Cordenhez a Carpool Karaokeba. Az elnök feleségeként egyszerre volt fajsúlyos személyiség és a közvetlenség mintaképe, ami egészen egyedülálló bravúr.

Judi Dench

Judi Dench – Fotó: Getty Images

A Radnótit is gyönyörűen szavaló Judi Dench egyfelől igazi brit úrhölgy, a Dame cím birtokosa és a modern színjátszás díjakkal elhalmozott nehézsúlyú figurája, másfelől az egyik legbájosabb nő, akit ismerhet a nyilvánosság: olyan elbűvölő és közvetlen tud lenni, amilyen a lényegesen nyitottabbnak ismert amerikai sztárok nagy része soha. Nem mellesleg 82 évesen is tökéletesen friss és aktív, ami fontos üzenet a korabeliek számára, egyúttal pedig a létező legjobb állásfoglalás abban a korban, amikor Hollywoodban perifériára szorítják az idősebb színésznőket, és a munka világában általában is hátrányból indulnak az idősebb emberek szinte minden területen.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top