Sztárok

Pintér Tibort kidobta a barátnője

Pintér Tibor és Friderika kapcsolata még friss volt, de a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban történtek miatt máris véget ért.

Friderika annyira kiakadt, amiért a jelenleg Dél-Afrikában tartózkodó színész meg akarja hódítani a Celeb vagyok, ments ki innen! másik versenyzőjét, Tóth Andit, hogy távollétében kitette Pintér Tibor szűrét.

„Nyáron, a Nemzeti Lovasszínház egyik debreceni előadásán ismerkedtek össze. Friderika Hajdúnánáson él, de amint elkezdtek ismerkedni, egyre többet járt Budapesten, nagyon oda volt Tiborért. Bízott benne, így amikor az utazás előtt megjelent az újságban, hogy Tenyának tetszik Tóth Andi, úgy gondolta, ez csak a show része. Aztán ahogy követte a műsort, egyre egyértelműbbé vált számára, hogy a színész valóban érdeklődik a fiatal énekesnő iránt. Friderika nagyon megbántódott, és kijelentette, véget vet a kapcsolatnak. Néhány napja a Facebook-oldalán is átállította a kapcsolati státuszát egyedülállóra” – árulta el a pár egyik ismerőse a Blikknek.

Minderről azonban Pintér Tibor egyelőre nem tud, hiszen az RTL Klub valóságshow-jába semmilyen külső információ nem juthat be.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top