Műsor nélkül kezdi az új évet Tatár Csilla, a tévést ugyanis kollégájával, Harsányi Leventével együtt váratlanul leváltották A Dal 2018-as évadában. A zsűriben is történtek változások, Zséda és Pierrot helyett Schell Judit és Mező Misi ül a zsűriszékbe és. A megszokott páros helyett pedig Rátonyi Kriszta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie vezeti majd A Dalt.
A Bors megpróbálta megtudni a változás okát. „Minden sikeres műsor megújul időnként és ez nem csak a díszletet érinti, hanem a műsorvezetőket is. Nincs mögötte semmi más” – reagált MTVA sajtóosztálya, ám arra nem válaszoltak, hogy látható lesz-e más műsorban a műsorvezető.
Tatár Csilla a nyilatkozata szerint nem bánkódik. „Ez az élet rendje, szerintem jót fog tenni a műsornak egy kis frissítés. Örülök Krisztáéknak, és remélem, hogy majd a nézők is szeretni fogják őket” – mondta a műsorvezető, aki bízik benne, hogy a közmédia a továbbiakban is foglalkoztatja majd. „Vannak tervek, de ezek még megbeszélés alatt állnak, így biztosat még nem tudok mondani, de egyáltalán nem vagyok elkeseredve” – tette hozzá.