Sztárok

Horváth Tamás megsértődött, többé nem indul A Dalban

Szombat este kiderült, hogy az AWS képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Horváth Tamás a döntés után kijelentette, hogy nem kíván többé részt venni A Dal versenyen.

Már korábban is várható volt, hogy A Dal döntője után kibontakozik a botrány, ha nem a közönségkedvenc Horváth Tamás nyer. Nos, az AWS lett a végső győztes, amit Szentpéteri Csilla kétkedve fogadott, akit ezért halálosan megfenyegettek. A szombati döntő után Horváth Tamás is csalódott volt, sőt kijelentette, hogy többé nem indul A Dal című versenyben. 

Íme, Tamás dala, a Meggyfa:

„Nem lepett meg, mert kezdettől úgy éreztem, hogy a zsűritagoknak egyáltalán nem jön át az üzenet, amit ezzel a dallal szerettem volna átadni. Elvétve volt egy-két jó kritika, de igazából nem tetszett nekik” – mondta a Borsnak Tomi, aki a verseny után súlyos döntést hozott.

Én nem adok be dalt többé az eurovíziós versenyre, mert sajnos nem Magyarország és a közönség dönt, hanem négy zsűritag. Én pedig nem szeretnék nekik megfelelni. Nem adok négy olyan ember véleményére, akik az én életemhez semmit sem tettek hozzá. Nincs velük bajom, de a kritikáik nem voltak építő jellegűek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top