TV-sztárok

Szentpéteri Csilla halálos fenyegetést kapott

Szentpéteri Csillát válogatott sértésekkel illették, és halálosan megfenyegették, csak azért, mert leírta a véleményét A Dalról.

Megosztotta a közönséget, hogy az AWS metál zenekar nyerte A Dal című műsort, tehát ők képviselik majd hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. Ez sokaknak nem tetszik, így van ezzel Szentpéteri Csilla zongoraművész is, aki a Facebook-oldalán adott hangot véleményének. A szabad véleménynyilvánítás jegyében a kemény szavak használatától sem riadt vissza, többek között azt írta, hogy szerinte az ilyen zene lelki és szellemi károsodást okoz. A posztját azóta már törölte, mert komoly fenyegetéseket kapott.

„Miután legutóbbi bejegyzésemhez már olyan szintű, családomat, gyermekemet, emberi mivoltomat gyalázó, elátkozó, gázkamrába szívesen küldő, akasszam fel magam, miért nem haltam meg születéskor, anyám miért nem halt meg, míg bent voltam, hülye picsa, idióta kurva, vénszatyor és társai beírások kerültek, így a posztot töröltem. Lezártam a vitának nem nevezhető sárdobálást. Aki továbbra is meg akar ölni, felakasztani, átkozni, jól fontolja meg” – írja Szentpéteri Csilla a Facebookon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése