Sztárok

Wossala Rozina tudja, mit gondoltak róla

Soha jobb döntést nem hozhatott volna a Konyhafőnök zsűritagja, mint hogy beköltözik a dzsungelbe. Wossala Rozina ott szembesült a nézők véleményével.

A Celeb vagyok, ments ki innen! idei szereplőiről mondhatjuk, hogy az adás végére megváltozott a nézők véleménye. Na jó, talán nem mindenkiről, mert Alexa vagy Klaudia hozta azt, amit elvártak tőlük: kicsit kavartak, kicsit beszólogattak, kicsit barátkoztak és szórakoztattak is. Lukács Mikiről kiderült, hogy milyen korrekt és érzelgős, bármennyire is viccelődik, mindig lehetett rá számítani. Köllő Babettet a nézők eleinte szerették volna szenvedni látni, de a luxusfeleség bizonyított, és a végén az egyik nagy kedvenc lett, csakis pozitív kommeneteket kapott a szereplésére.

Kőllő Babett és Wossala Rozina a Celeb vagyok, ments ki innen! alatt összebarátkoztak

Ugyanilyen kellemes csalódás volt Wossala Rozina is, akit a Konyhafőnök versenyzőjeként, majd zsűritagjaként is sok kritika ért, a döntő előtt megrendezett szavazás alapján kiderült, hogy már másképpen néznek rá. Amikor a Celeb vagyok döntője előtt szavazni kellett, kiben csalódtak a nézők a legpozitívabban a bent maradt szereplők közül, egyértelműen Rozina nyert

„Mit gondolhattak ezeleőtt a műsor előtt rólam?!” – kérdezete mosolyogva, majd Gabo megjegyzete, őt meglepi, hogy valaki rosszat gondolt Rozináról a műsor előtt. 

Ugye? Én sem értem… de értem. És nagyon köszönöm, mert iszonyatosan jól esik.

Nézd meg videón, mennyire örült a Celeb vagyok-szavazók véleményének Wossala Rozina, és lentebb szavazhatsz, egyetértesz-e a nézőkkel:

Megnézem
Összes kép (3)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top