Sztárok

Havas Henrik magyarázza a bizonyítványát

Próbálja menteni a menthetőt: botrányos interjúját igyekszik tisztázni Havas Henrik

Egy hete adta élete valószínűleg egyik legbunkóbb interjúját Havas Henrik, aki lemucikázta Kálmán Olgát, és azt is a fejéhez vágta, hogy a műsorvezető állítólag szerette volna, ha Havas „zaklatja” őt. Havas most egy hosszú, de nem túl koherens Facebook-posztban próbálja tisztázni szavait.

Havas Henrik

Az írás érdekes módon még múlt hét csütörtökön született, de a Heti Hetes korábbi rezidense csak tegnap éjjel publikálta. Havas bejegyzésében több névtelen szereplő megerősíti, amit Kálmánról állított, de a „Tanár úr” itt nem áll meg.

„Ma reggel, amikor megvettem az újságokat, a Blikkben olvastam, hogy ez ügyben felhívták Olga férjét is. Akkor esett le a tantusz, hogy az adásrendező másodikán is Gyuri lehetett, akire nem is gondoltam (…) eszembe se jutott, hogy Olgának kellemetlen lehet, hogy a »jópofáskodását« felemlegettem. Naiv módon azt hittem, hogy ez ugyanúgy belefér kettőnk kapcsolatába, mint a »Mucikámozás«.”

Havas tehát megpróbálja bagatellizálni az egyik legdurvább kijelentését, és a végén még neki áll feljebb, ugyanis szerinte Kálmán „viccet csinált” az ő zaklatási ügyéből. Havast egyébként rövid úton kirúgták az ATV-től a Baukó Éva-féle botrány folyományaként.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése