Sztárok

Stohl Luca őszintén beszélt apja válásáról

A fiatal lány nem érti, anyja hogy bírta évekig Stohl András mellett. Luca korábban soha nem hallott részleteket is mesélt szülei kapcsolatáról.

Tizenhárom év házasság után ért véget Stohl András és felesége kapcsolata. Luca elmondása szerint édesanyja nem bírta tovább a sorozatos félrelépéseket, betelt nála a pohár, ezért beadta a válókeresetet. A lány a Micsoda nők! felvételén mesélt arról, hogy élte ezt meg tízévesen, és hogy értékeli apja akkori életvitelét mai fejjel, írja a Bors.

„Nem tudom azt elképzelni, hogy végig tudnám csinálni azt, amit anyukám. Nem értem, hogyan tudott annyiszor megbocsátani. Neki is megmondtam, hogy nem értem, miért volt ez jó neki” – árulta el Stohl Luca.

Stohl András és Luca több műsorban is együtt szerepelnek

Eközben viszont az is kiderül, a szülők a válás alatt is nagyon odafigyeltek a gyerekekre. „Nem éreztem, hogy a válás nekünk rossz, mert tudtam, hogy bármikor találkozhatunk apával. Nem éreztem a hiányát, mert egyébként is harminc napon harminckét előadása volt” – fogalmazott a legidősebb Stohl lány.

Luca korábban arról mesélt, dühös az apjára, amiért féktelen életet él. „Amikor a második balesete volt, megmondtam neki, hogy ezt nem teheted, nem csak magad miatt, hanem a gyerekeid miatt, a feleséged miatt, az édesanyád miatt” – fogalmazott a lány, és Stohl állítólag hallgatott is rá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése