Sztárok

Sztárban sztár meg egy kicsi: ők jutottak a döntőbe

Lezajlott a Sztárban sztár +1 kicsi elődöntője, melyben nemcsak a heti győztes cím elnyerése volt a tét, hanem az 5 közé jutás is. A heti győztes Vastag Tamás és Varga Szabolcs lett. Az élő show végén az is kiderült, melyik az az 5 páros, aki megküzdhet a végső győzelemért a jövő heti döntőben.

Vasárnap este a Sztárban sztár +1 kicsi 9. élő show-jában a zsűri és a gyerekek szavazatai alapján a következő lett a sorrend: az első helyen Vastag Tamás és Varga Szabolcs, a másodikon Tóth Gabi és Fodor Erik, míg a harmadikon Nagy Adri és Nagy Bogi állt.

A 9. adást a második körös szavazással (azaz a nézők szavazataival) együtt Vastag Tamás és Varga Szabolcs nyerte meg. A duó ezúttal egy nagyon sikeres magyar zenekar, a Halott Pénz két frontemberének, Marsalkó Dávidnak és Járai Márknak a bőrébe bújt. A zsűritagok teljesen odáig voltak a produkcióért.

A ma esti elődöntőben véget ért a pontgyűjtés, a 10 párost ilyen felállásban utoljára hallhattuk. Az elmúlt 8 versenynapon gyűjtött pontok összesítése alapján kiderült, melyik az az 5 páros, akik továbbjutottak a jövő heti döntőbe.

A Sztárban sztár +1 kicsi döntősei a jövő heti döntőben 2 körben énekelhetnek, azaz dupla produkciót kell bemutatniuk.

Íme a Sztárban sztár +1 kicsi 2. évadának Top 5 párosa, akik közül 1 hét múlva kikerül a végső győztes:

  • Hevesi Tamás és Horváth Csenge
  • Veréb Tamás és Fodor Eliza
  • Nagy Adri és Nagy Bogi
  • Vastag Tamás és Varga Szabolcs
  • Kocsis Tibor és Zöldi Lara

Akik nem jutottak be a legjobb 5-be, csoportos produkciót adnak elő az utolsó adásban:

  • Kozma Orsi és Ádám Botond
  • Nótár Mary és Radics Jani
  • Rácz Gergő és Malaczkó Anna
  • Keresztes Ildikó és Lingura Diána
  • Tóth Gabi és Fodor Erik

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top