nlc.hu
Sztárok
Plágiumgyanú A Dalban: Szabó Ádám magyarázkodhat

Plágiumgyanú A Dalban: Szabó Ádám magyarázkodhat

Két évvel ezelőtti világsláger vonásait vélik felfedezni a Szabó Ádám-féle Yesyes együttes dalában, ami az Eurovíziós szereplésért versenyez.

A Facebookon tette közzé megfigyelését egy magyar zenész, miszerint Szabó Ádámék I Let You Run Away című nótája mintha koppintása lenne Alan Walker két évvel ezelőtti Fadedjének. A Faded mindenki számára ismerős lehet, aki az elmúlt fél évben hallgatott rádiót, hiába nem ma készült, még mindig rengeteget játsszák.

A Bors megkereste Kram Berevet, aki elmondta, nem akar rosszat korábbi bandájának. „Valóban a Yesyesben zenéltem, de egy éve szétváltak az útjaink. Semmilyen személyeskedés nincs a dolog hátterében, nem akartam botrányt. Én csak egy mókás észrevételt osztottam meg. Zenész vagyok, akinek feltűnt, hogy a refrén, az énekdallam, de még a hangnem és a szintetizátorok hangszíne is egyezik” – mondta a zeneszerző.

 

A lap egy független zenei szakértő véleményére is kíváncsi volt, és a választásuk valamiért a Karthago-alapító Szigeti Ferencre esett. A rocker szerint „a dal alap­ötlete az Alan Walker-nótából származik”, de nem biztos, hogy koppintás: akár a srácok „fülében is maradhatott” a Faded.

Szigeti után egy másik elismert modern popzenei szakértő és egyben A Dal 2018 zsűritagja, Frenreisz Károly is kifejtette véleményét. „Ha ez a kettő, akkor másik ötszáz dal is hasonlít egymásra. Én és a kollégáim is úgy gondoljuk, hogy a kettőnek nincs köze egymáshoz. Egy nagyon gusztustalan szakmai lépéssel állunk szemben” – mondta határozottan a zenész.

A Yesyes menedzsmentje egyébként gyorsan levetette a két számot egymás mellé keverő videót a közösségi oldalról, és elfoglaltságra hivatkozva nem válaszoltak a Bors kérdéseire. Szabó Ádám két évvel ezelőtt már próbálkozott A Dalban, akkor a döntőig jutott Give Me Your Love című dalával.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top