nlc.hu
Sztárok
Pintér Tibor a barátnőjéről: „Sokat hiányzott miattam a suliból”

Pintér Tibor a barátnőjéről: „Sokat hiányzott miattam a suliból”

Pintér Tibor barátnője idén érettségizik, a színész elmondása szerint mégis sokat hiányzik az iskolából miatta. A Valami Amerika 3 vetítésére egyedül érkezett, mert kedvesének most tanulnia kell.

Pintér Tibor hódításai már-már híresek: azt mindig is tudtuk, hogy szereti a fiatal lányokat. A Celeb vagyokban Tóth Andira nyomult, aki viszont visszautasította a színészt. Nem ez volt az egyetlen probléma, hiszen Tenyának itthon ekkor éppen volt barátnője, aki eléggé megsértődött a színészre. Hazaérve kibékültek, és most úgy néz ki, minden a legnagyobb rendben. Pintér Tenyát a Valami Amerika 3 premier előtti vetítésén kaptuk el, videónkban a kapcsolata részleteiről is beszámolt. 

„Azért nincs itt a barátnőm, mert éppen az érettségire készül Debrecenben, egy gimnáziumban” – kezdte Tibor az NLCafe.hu-nak, majd arra is kitért, hogy nem érdekli, ha mások azt mondják, csak fiatalokkal kezd.

Ha olyan vád ér, hogy a Pintér mindig egy fiatal csajjal kezd, azt szoktam mondani, hogy az dobja rám az első követ, aki egy 20 éves lánnyal nem kezdene kapcsolatot, főleg, ha olyan csinos, mint a Frida

– mondta Tenya, akiről nemrég a Jimmy musical kapcsán írtak sokat

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top